|
Alapításának 40. évfordulóját ünnepelte pénteken este a temesvári magyar líceum dísztermében a Bartók Béla Vegyeskar, Temes megye egyetlen, negyven éve folyamatosan működő magyar művelődési együttese. A terem zsúfolásig megtelt volt és jelenlegi kórustagokkal, a jelenleg negyventagú együttes barátaival. Az „ünnepeltet” Marossy Zoltán alprefektus, az évfordulós rendezvény védnöke és Szabó Ferenc temesvári tanácsos, volt kórustag köszöntötték. A vegyeskar négy évtizedes tevékenységéről Tácsi Erika tanárnő, az együttes jelenlegi vezetője számolt be, a kórus jelenéről Gáspár Mária karnagy beszélt.
Az esemény védnöke, Marossy Zoltán alprefektus emléklapokat adott át a vegyeskar valamennyi tagjának, amelyeken az alábbi Kodály Zoltán idézet olvasható: „Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. /De mi/…/ azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig /az élete útját, mintha sivatagon menne át, /hanem virágos réteken”.
A Bartók Béla Vegyeskar évfordulós ünnepi műsorának első részében Bartók műveknek és népdalfeldolgozásoknak tapsolhatott a közönség, utóbbiakból Bugárszky Ildikó tanárnő énekelt el egy csokorra valót. Ezután Petőfi Sándor megzenésített verseiből mutatott be egy válogatást a kórus, majd a János Vitéz című daljátékból előadott részletekkel – szólót énekelt Gáspár Mária karnagy – adóztak Csizmarik László karnagy, Tácsi László tanár és Sinka Károly színművész emlékének, akik annak idején színpadra állították a pódiumjátékot a Bartók Béla kórussal. Befejezésül Verdi Nabucco című operájából a rabszolgakórus énekét adták elő, nagy tapsot aratva. A Bokréta citerás lányai népdalcsokorral köszöntötték a 40. születésnapját ünneplő Bartók Béla Vegyeskart.
„A Bartók Béla kórus az egyetlen 40 éve folyamatosan működő művelődési együttes a megyében – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tácsi Erika, az együttes vezetője –, a Magyar Nemzetiségi Dolgozók Tanácsa hozta létre, Tácsi László és más pedagógusok bábáskodtak a kórus születésénél. 1971. február 22-én jött létre és a Városi Művelődési Ház működtette. Az idők folyamán 240 tagja volt a kórusnak, közülük két alapító tag, Benkő József és Halász Magdolna ma is tagja az együttesnek. Ebben az időben zenekara is volt a kórusnak, amelyet Borsos Zoltán vezetett. Mivel a városi Művelődési Házhoz tartozott a kórus, ingyen terem állt a rendelkezésére, a ruhák és a plakátok elkészítését, a szállítási költségeket is a város fizette. A kezdetektől klasszikus zenei műveket, népdalfeldolgozásokat énekelt, valamint a bánsági zenei értékeket népszerűsítette. Ebben az időszakban a megye valamennyi magyarlakta településén megfordult a Bartók Béla Vegyeskar, közös fellépései voltak a Rezeda néptánccsoporttal, amely szintén a Művelődési Ház mellett működött.”
A kórus alapító karmestere Teleki László volt, aki 1971–73 között irányította a vegyeskar tevékenységét. A kezdeti nehézségek után Csizmarik László zenetanár vette át, és 1973-tól 1989-ig vezette a kórust. Csizmarik László a decemberi forradalom első áldozatai között volt, a kórus minden évben tiszteleg emléktáblája előtt. 1990-től Elekes András karnagy vette át az énekkar irányítását, 2002 óta Gáspár Mária zenetanárnő a Bartók Béla vegyeskar karnagya. „1990 után új helyzettel kellett szembenézniük a vegyeskar tagjainak – nyilatkozta lapunknak Tácsi Erika –, a kórus nem tartozott sehová, nem volt támogatója, ugyanakkor ki lehetett tekinteni, külföldi kapcsolatok születtek. A rendszerváltás után a kórus Szentesen, Makón, Szegeden és a környékén is fellépett, személyes kapcsolatok fűzik a Marosvidék Baráti Társasághoz és most alakul a paksi Pedagógus Kórussal egy állandó kapcsolatunk. A kiszállások alkalmával sok esetben vendéglátóink állják az útiköltséget, de sajnos gyakran előfordul, hogy zsebbe kell nyúlniuk a kórustagoknak is. Közösségépítő feladatot is ellát kórus: együtt ünnepeljük a tagok születésnapját-névnapját, a bel- és külföldi meghívások mellett hagyományosak az idényzáró fellépések, a közös kirándulások.”
(Nyugati Jelen)
|