|
A Gerhardinum Líceum az egykori temesvári Piarista Főgimnázium utódaként a tudományok elsajátítása mellett fontosnak tartja az emberi értékeket és a keresztény hitet, továbbá a Bánságban és a Temesvári Egyházmegye területén élő fiatal nemzedék vallásos nevelését. A líceum elemi iskolai tagozatán a gyermekek tökéletesen elsajátíthatják a magyar és román nyelvet. A tanintézet lehetőséget nyújt továbbá idegen nyelv elsajátítására, az elemi iskolás gyermekek heti két órában német nyelvet tanulhatnak. Mindemellett biztosított a matematika, a természettudományok és a humán ismeretek szakszerű elsajátítása. Azoknak a gyermekeknek, akiknek szülei a munkahelyi elfoglaltságaik miatt nem tudnak elegendő időt szánni a közös tanulásra, az after-school program keretében az iskolában délután lehetőséget biztosítunk a házi feladat elkészítésére.
Az iskolai programon kívül a gyermekek a következő szakkörökön vehetnek részt: idegen nyelv, sport, társasági tánc, kis természetvédők köre, kis matematikusok köre, elsősegélynyújtás és festészet. A Gerhardinum Líceum lehetőséget nyújt továbbá gyermekeknek és szüleiknek közös szabadidős tevékenységekre, mint például kirándulás, múzeumlátogatás, bábelőadás megtekintése, filmnézés, karácsonyi ünnepség, farsangi bál. A vidéki gyermekek számára a líceum bentlakásában szállást is biztosítunk. Az iskola menzájában lehetőségük van a bentlakó és a városból származó gyermekeknek az étkezésre.
A Gerhardinum Líceum vezetősége és tanári testülete nagy súlyt fektet a szülőkkel való együttműködésre, ezért szoros kapcsolatot tart a szülői bizottsággal.
Mivel a tanintézet a város központjában található, a tömegközlekedési járművel könnyen megközelíthető. Zárt udvarral rendelkezik, amely alkalmas a gyermekek fizikai kikapcsolódására, ugyanakkor gépkocsi parkolóval is rendelkezik. Az iskolai tevékenységek számára tágas termek állnak a gyermekek rendelkezésére: tornaterem, díszterem, könyvtár, menza. Az elemi osztályok a líceumi osztályoktól elkülönítve, saját épületben kapnak helyet.
A beiratkozáshoz szükséges iratok: - típuskérvény – kapható az iskola titkárságán
- a gyermek születési bizonyítványának másolata
- a szülők személyi igazolványának másolata
- igazolás az óvodából eredeti példányban
- orvosi igazolás a kötelező védőoltásokról – háziorvostól kapott eredeti példány
- az iskolai érettséget bizonyító orvosi igazolás
- óvodából kapott pszichopedagógiai jellemzés. Elérhetőségeink:Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum, P-ţa Regina Maria, nr. 1, 300004 Timişoara. Tel: 0040-(0)256/201-986, 0040-(0)256/201-986, 0040-(0)256/200-635, 0040-(0)256/200-635, fax: 0040-(0)256/295-777.
E-mail cím:
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
, / www.gerhardinum.ro
(Nyugati Jelen)
|