|
Thursday, 04 November 2010 00:17 |
|
Október 29-31. között a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum V, VI, VII és XI-dikes diákjainak 45 fős csapata Székelyföldre látogatott.
Első megállóként a Szováta fürdői Medve tavat látogattuk meg, következett Korond, ahol belekóstolhattunk a fazekasság művészetébe majd Farkaslakán meglátogattuk Tamási Áron sírhelyét. Máréfalvára élve felfedezhettük a székely faragott kapuk szépségeit késő délután érkezve Hargitafürdői szálláshelyünkre. Szombat délelőtt jó szándékú embereknek köszönhetően a diákok a Balu kalandparkot próbálhatták ki, miután egy ingyenes korcsolyázás következett a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán.
Nagy meglepetésünkre alkalmunk adódott bepillantást nyerni egy jégkorong mérkőzés első harmadába is, ami a bánsági diákok számára igazi kuriózumnak számított. A kalandban és sportban gazdag nap után a csíksomlyói Fodor Ház vendégei voltunk, ahol igazi székely „pityókástokányból” lakhatott jól az éhes diáksereg.
A Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk szórványprogramjának keretén belül a diákok október 30-án a csíksomlyói Kegytemplommal és környékével ismerkedtek, megkóstolták Székelyföld kincsét, a gyöngyöző borvizet, és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak tevékenységébe is betekintést nyertek: meglátogatták gazdag könyvtárát és a jól felszerelt laboratóriumokat. Vasárnap a Szent Anna tóhoz látogattunk el, méltó búcsút véve Erdélyország szépségeitől. A diáksereg lelkileg és testileg feltöltődve, magyarságtudatukban megerősödve és élményekben gazdagon tért vissza Temesvárra.
A szervezők a diákok nevében köszönetet szeretnének mondani minden kedves ismerős és ismeretlen barátnak, akik támogatták ezen kirándulásnak a megvalósítását. Külön köszönetet mondunk a temesvári QuickLunch Kft-nek, a Hargita Vendégház és a Balu Kalandpark vezetőségének, a csíksomlyói Fodor Háznak, a Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk szórványprogramjának és programvezetőjének és minden segítő embernek.
Pataki Adél
|
|
Last Updated on Saturday, 06 November 2010 00:29 |