|
Pénteken bemutatta nyolcéves rektori mandátumának mérlegét Nicolae Robu, a Temesvári Politechnika Egyetem (UPT) leköszönő rektora. Robu mandátuma legnagyobb eredményének azt tartja, hogy az ország első tíz egyeteme közé „beverekedte” a temesvári műegyetemet, amit elsősorban annak köszönhet, hogy az egyetemi oktatási és kutatási tevékenységet a nemzetközi trendekhez igazította és átszervezte. Második helyen azt emelte ki, hogy az ő irányításával 55 millió eurót (több mint 2350 milliárd régi lejt) fektettek be a műegyetem teljes infrastruktúrájának a felújításába, illetve teljesen új létesítmények felépítésébe, mint a Műegyetem új Könyvtára, a Megújuló Energiák Kutatóintézete, a Gépészeti Kar új épületei, Úszómedence Komplexum, Sportcsarnok és az épülő többfunkciós csarnok, a Műegyetem parkja.
A temesvári Műegyetem szinte valamennyi ingatlanját kívül-belül felújították, beleértve a 14 diákotthont, az egyetemi étkezdéket, a 314 egyetemi laboratóriumot, de megújult az egyetemi rektorátus műemlék épülete is. „Az utóbbi nyolc évben többet ruháztunk be a Műegyetem infrastruktúrájának fejlesztésébe, mint az előző 30 évben összesen” – mondta a leköszönő rektor. A Műegyetem bevételei és fejlesztései a 2007–2008-as években voltak a legnagyobbak, de a beruházások eddigi csúcséve az európai projekteknek köszönhetően a 2011-es esztendő volt.
Nicolae Robu nyolcéves mandátumának mérlegét megvonva kijelentette: a menedzseri tervében ígérteket pontról pontra, szinte 100%-osan megvalósította, de olyan eredményekkel is büszkélkedhet, amelyek nem voltak benne ebben a tervben, ezért inkább úgy fogalmaz, hogy túlteljesítette a menedzseri tervét. A leköszönő rektor reményét fejezte ki, hogy a napokban megválasztásra kerülő utódja nem fog letérni arról az útról, amelyen az elmúlt nyolc évben elindultak az intézmény vezetői.
A temesvári műegyetemen jelenleg több mint 13 500 diák tanul. A Temesváron végzett mérnökök szakmai tudását nemcsak itthon, de külföldön is nagyra értékelik.
Nyugati Jelen TemesvariHirek.ro-fotó
|