|
Friday, 20 January 2012 16:24 |
|
Magyarországon, minden évben, 1989 óta január 22-én ünnepelik a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Szerte az országban történnek megemlékezések, azzal a céllal, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, gyökereinknek, hogy felmutassuk és közvetítsük mindazt, ami a múltunkat idézi, tárgyi és szellemi értékeinket. Ugyancsak ezen a napon adják át Magyarországon a magyar kultúrával, oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat (Szent-Györgyi Albert-díj, Németh László-díj stb.).
A Kafka kávézó nem hagyja figyelmen kívül az eseményt, meghitten és visszafogottan ünnepel vasárnap 19 órától. A temesvári Csiky Gergely Színház együttműködésével plakátkiállítást szervez, amihez egy meglepetés plakátkiállítás is kapcsolódik. Ehhez az eseményhez kötődik a nemrég elkészült Kafka-díj, ami Cristina Gaurean fiatal képzőművész munkája, és amit az a temesvári magyar közéleti személyiség fogja megkapni, akinek sikerült megismertetni a magyar kultúrát és annak helyi képviselőit a Kafka kávézó eseményein keresztül.
Nyugati Jelen
|