|
Thursday, 12 January 2012 11:54 |
|
A nevét is adó Mária téren felállított emlékhely újból huligánok áldozata lett: csütörtök reggel ugyanis a szobrot ledöntve találták meg a járókelők. Egy szemtanú riasztására a rendőrök kiérkeztek, azonban a vandál férfi ekkora már elmenekült.
Információink szerint újabb magyarellenes akcióról lehet szó, hiszen a szobrot, valamint az emlékmű hátsó oldalán elhelyezett magyar nyelvű szöveget tartalmazó kőtáblát már több alkalommal megrongálták. Mint ismeretes egyszer a "magyar" jelző annyira zavart valakit, hogy szabályszerűen levéste, sajnos ez azóta is úgy maradt...
A legenda szerint 1514-ben ezen a helyen végezték ki Dózsa Györgyöt, az ő emlékére állították fel a Segítő Boldogasszony szobrát.
UPDATE:
Felkeresésünkre az Erdélyi Magyar Néppárt Temes megyei szervezetének képviselője szerint elítélik a huligán akciót, azonban a tettes elfogása előtt nem kívánják részletesebben kommentálni az eseményeket.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelen napilapnak:
„A toleranciájáról híres Temesváron újabb vandál cselekedet történt, amit egy olyan műemlék ellen követtek el, ami közbeszéd tárgya volt az utóbbi időben. Egy ún. jóakaró ugyanis évek óta „gondozza” az emlékművet és engedély nélküli módosításokat hajtott végre rajta. A Polgármesteri Hivatal feladata lenne a Mária-szobor gondozása és megóvása az illetéktelen beavatkozásoktól. Az évek folymán azt tapasztaltuk, hogy a helyreállításra nem került sor. Reméljük, hogy a szobor ledöntése után a városháza intézkedni fog az emlékmű visszaállítása és biztonsága érdekében. Az RMDSZ városi tanácsosát, Szabó Ferencet fogjuk megbízni, hogy kezdeményezze a Mária-szobor helyreállítását”.
TH/OpiniaTimisoarei.ro-fotó
|
|
Last Updated on Thursday, 12 January 2012 16:41 |