|
Thursday, 05 January 2012 03:40 |
|
Temesvár történelmi belvárosának 28 utcájában január 1-jétől két órára korlátozták az autók parkolásának idejét, ebben a körzetben nem érvényesek a parkolóbérletek. A Közterület-fenntartó Vállalat (ADP) emberei ebben a körzetben módosították a fizető parkoló zónát kijelző táblákat. Eszerint a belvárosi utcákban csak előre megvásárolt parkolójegyet fogadnak el az ellenőrök, amit felemelt díjszabású sms-üzenetben is ki lehet váltani.
Mi történjék a belvárosi lakosok és a belvárosban székházzal rendelkező cégek autóival? Ionel Ursu, az ADP parkolókért felelős osztályvezetője a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta: „Igaz, hogy a táblákon külön nem tüntetik fel, de a belvárosi lakosok továbbra is a házuk előtt parkolhatnak, ha személyi igazolványuk felmutatásával kiváltják az illető címre szóló parkolóbérletet. A belvárosi utcákban székhellyel rendelkező cégek autói azonban csak két órára állhatnak meg a székház előtt, ennél hosszabb ideig csak a „tiltott zónán” kívül parkolhatnak, természetesen parkoló-bérlettel.” Az új rendelkezés több száz cégautót kiszorít a belvárosból, megnehezítve ezek tevékenységét.
Nyugati Jelen
|
|
Last Updated on Thursday, 05 January 2012 03:44 |