|
Friday, 16 December 2011 20:48 |
|
A kommunista múlttal való szembenézést sürgette Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke pénteken az 1989-es temesvári felkelés kitörésének huszonkettedik évfordulója alkalmából. Tőkés - aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is - Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján felidézte a Ceausescu-diktatúrát megbuktató romániai népfelkelést, és megemlékezett azokról a mártírokról, akik 1989-ben életüket adták a szabadságért - olvasható a politikus sajtóirodája által kiadott közleményben. "A meggyilkoltak vére az égre kiált" - mondta Tőkés László, aki szerint amíg nem vonják felelősségre a gyilkosokat, és nem leplezik le a mai napig is köztisztségeket vállaló besúgókat, a gyilkosokkal cinkos társadalmi igazságtalanság miatt "káini átok ül Románián".
Szerinte Románia csakis a múlt feltárásával szabadulhat meg ettől az átoktól. A politikus a református lelkészek átvilágításának folytatását szorgalmazta még akkor is, "ha nem illik besúgó lelkipásztorokról, a hivatalos egyház árulásáról beszélni". A sajtótájékoztatón szóba került, hogy a román kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) néhány törvényhozója olyan törvénytervezetet nyújtott be a parlamentben, amelyben elvitatják Temesvártól az 1989-es népfelkelés kirobbantásának elsőbbségét. A tervezet szerint a kommunista diktatúra megdöntését eredményező események nem Temesváron, hanem Jászvásáron (Iași) kezdődtek.
Tőkés László szánalmasnak és nevetségesnek nevezte ezt a törekvést, amely durva sértést jelent a temesváriak számára. Reményét fejezte ki, hogy ebből az indítványból nem lesz törvény, amely történelemhamisítást jelentene.
MTI
|
|
Last Updated on Friday, 16 December 2011 20:55 |