Ma 2012. May 25., Friday, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
Mikulás-napi óvodaavató Vöröscsárdán PDF Print E-mail
User Rating: / 0
PoorBest 
Tuesday, 06 December 2011 18:12

A Temes Megyei Tanfelügyelőség és a városháza képviselői jelenlétében avatták fel december 5-én a kívül-belül teljesen felújított, új bútorzattal ellátott vöröscsárdai (Temesvár) óvodát. Ebből az alkalomból indult be a napközis program is a 8-as óvodában, a csöppségek számára azonban mindennél fontosabb volt, hogy találkozhattak a jóságos Mikulással, aki gyönyörűen feldíszített, lovas szánján érkezett meg Vöröscsárdára.



Az avató ünnepségen részt vett Marin Popescu főtanfelügyelő és két helyettese, Halász Ferenc és Mariea Ştefan, Adrian Orza alpolgármester, az óvoda vezetősége és a szülői bizottság képviselői. A főtanfelügyelő köszöntője során hangsúlyozta: a kis dolgokból lesznek a nagyok, erre az ünnepségre azért jött el a tanfelügyelőség egész vezérkara, mert rendkívül fontosnak tartják az óvodai oktatást. A vöröscsárdai óvoda felújítását Cioba Angela igazgatónő harcolta ki, a Győrfi Enikő elnök vezette szülői bizottság hathatós támogatásával. Fontos szerep jutott Berta Voda Erzsébetnek és a többi magyar szülőnek, akik a napközis program bevezetését kezdeményezték. Az óvodában két román és egy magyar nyelvű óvodai csoport működik, összesen 60 gyerekkel. Palkó Margit óvó néni magyar csoportjába 13 kisgyereket írattak idén. Délelőtt magyar nyelven folyik velük a foglalkozás, a most beindult „after school” programban vegyesen vesznek részt a román és a magyar gyerekek. Az óvodaavató ünnepség befejező részében Mikulás-váró versikékből, énekekből összeállított műsort mutattak be az óvodások, román és magyar nyelven. Elérkezett a várva várt pillanat: az óvoda udvarára befutott csodálatos, ló vontatta szánján a Mikulás, aki jól megérdemelt ajándékokkal halmozta el a csöppségeket!

Nyugati Jelen

 

Last Updated on Tuesday, 06 December 2011 18:33
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat