Színészt és nézőt egyaránt próbára tevő, maratoni stúdió-előadás bemutatójával lepte meg az elmúlt hét végén a nagyérdeműt a Csiky Gergely Színház társulata: Németh Ákos kortárs magyar drámaíró Deviancia című darabjának ha nem is ősbemutatóját, de első hivatásos előadását láthattuk Temesváron, rendhagyó módon a szerző rendezésében.

A Deviancia a pesti aszfaltdzsungel aljnövényzetének szorításában vergődő, kilátástalan sorsokat tár a néző elé. A virágárus Bea (Tar Mónika) beprotezsálja „csökkent munkaképességű” autista féltestvérét, Zsanikát (Lőrincz Rita) a virágkertészetbe, ahol dolgozik, miközben anyjuk, Rákné (Éder Enikő) vallásos révületbe menekülve kegyszerek árusításából próbálja a betevőre valót előteremteni. Bea és virágárus kolléganője, Noémi (Tasnádi-Sáhy Noémi) titokban kendert termesztenek és füveznek a kertészet padlásán. A kertészet deresedő hajú főnöke, a ravasz Sanyi bácsi (Dukász Péter) azért alkalmazza az autista Zsanikát, mert akkora támogatás jár érte, „hogy be sem fér az ajtón”, közben pedig kirúghatja régi cimboráját, a vele egyívású Bandi bácsit (Balázs Attila), a kertészt. A mai magyar valóságban gyökerező történet szereplői lépésről lépésre egyre mélyebbre süllyednek, egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek, a szerző esélyt sem ad nekik a felállásra. Az egyetlen „tiszta” lélek a „deviáns” autista Zsanika, de ebben a mocskos környezetben ő sem kerülheti el a sorsát. Lőrincz Rita szívszorítóan hitelesen alakítja az autista főhőst, akárcsak Tar Mónika és Tasnádi-Sáhy Noémi a maguk bajai elől a füvezésbe menekülő, rámenős pesti csajokat. Kiválóan játszik Rákné szerepében Éder Enikő és a két egymással és önmagával viaskodó idős férfit alakító Dukász Péter és Balázs Attila. Az egyszerű, de hatásos díszlet és a jelmezek Albert Alpár munkáját dicsérik, a mai magyar iskolázatlan utcai nyelven beszélő előadás dramaturgja Gálovits Zoltán. A pénteki bemutató közönsége vastapssal jutalmazta Németh Ákos drámaíró/rendező és a társulat teljesítményét. A Deviancia stúdió-előadásnak egy picit hosszú, de mindenképpen érdemes megnézni: az utóbbi évek egyik legerőteljesebb, elgondolkodtató kortárs színházi produkciója.

Nyugati Jelen/Bíró Márton