|
Thursday, 06 October 2011 19:55 |
|
Október 5-én délután, a temesvári józsefvárosi temetőben 15 környékbeli lakos jött el a honvédek sírjához, hogy megemlékezzen 1848 hőseiről. A kerületi RMDSZ részéről Ördög Imre elnök üdvözölte a „szomszédokat”, majd elmondta, hogy a magyarság megmaradásának szempontjából a magyar nyelvű oktatás döntő fontosságú és vonzerejét csak úgy tarthatja meg, ha a színvonala a város többi elit iskolájáéval vetekszik. Ehhez a maga szerény eszközeivel a józsefvárosi RMDSZ is hozzá szeretne járulni, ezért az idei tanévtől díjazni fogja azokat a magyarul tanuló líceumi diákokat és felkészítő tanáraikat, akik az olimpiászok megyei szakaszán az első három helyen végeznek.
Erre a célra legalább 1000 lejt fognak fordítani, a pénz az eredmények függvényében lesz elosztva, a matematika, programozás, fizika, kémia, biológia, angol és német nyelv tantárgyak esetében.
Az egybegyűltek ezután virágcsokrokat helyeztek az emlékműre és imádkoztak a szabadságharc hőseiért, majd lerótták kegyeletüket más nagy elődünk sírjainál. Sailler Antal (1820-1904) a gyermekkórház és a vele szemben levő gyermekmenhely épületét adományozta a városnak. Székely László (1877–1934) Temesvár főépítésze volt. Kelemen György (1966-1989) rádiótechnikus az Aradi út elején levő rádióantennánál (amely a mostani Iulius Mall helyén volt) teljesített szolgálatot 1989 decemberében, amikor a halálos lövés érte. Reiter Edit (1950–1990) szintén a forradalom mártírja, a Bartók Béla líceum bejáratánál lőtték le.
Momir Dorottya
|
|
Last Updated on Thursday, 06 October 2011 20:15 |