|
Tuesday, 23 August 2011 16:25 |
|
Augusztus 25-én 17 órakor érkezik a Dózsa utcai, Szűz Mária a Béke Királynője görög katolikus templomba Casciai Szent Rita ereklyéje, amelynek tiszteletére éjféltől éjjel 2.30 óráig az erzsébetvárosi Jézus Szíve római katolikus templomban is szentmisét tartanak. A lehetetlen esetekben is segítő Szent Rita ereklyéje augusztus 26-án 14 óráig lesz Temesváron, ahonnan nagy valószínűséggel Aradra viszik.
Az 1381 körül született, 1447. május 22-én Casciában elhunyt Ritát már halála előtt szentnek tartották, s halála után 10 évvel, még mielőtt az Egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép szentként tisztelte. Különleges kiváltságként Rita testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást. Sértetlenül került ki a tűzvészből is, melyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett. Új koporsóját a szent nagy tisztelője, Cesco Barbari casciai asztalos készítette el, aki súlyos betegségből gyógyult meg közbenjárására. Boldoggá avatását 1626-ban, szentté avatását 1900-ban fejezték be. XIII. Leó pápa ,,Umbria gyöngyének'' nevezte őt. Testét Casciában, az 1937–47 között épült Szent Rita-templomban őrzik. A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják.
Nyugati Jelen
|
|
Last Updated on Tuesday, 23 August 2011 16:26 |