|
Wednesday, 13 July 2011 19:12 |
|
A számítógépes leosztás nyomán 66 diák választotta a temesvári Bartók Béla Líceumot, ahol 24 hely maradt betöltetlenül. Virginás Tar Judit igazgatónő elégedett a felvételizők osztályok szerinti eloszlásával: 18-an a matematika-informatika (MI), 21-en a közgazdasági (KG) és 27-en a társadalomtudományok (TT) osztályt választották. „Fontos, hogy a diákok érdeklődésüknek és képességeiknek megfelelően válasszanak osztályt. Az előző években előfordult, hogy egyik osztályban túljelentkezés volt, a másikban aluljelentkezés. Akárcsak tavaly, idén is nagyjából kiegyensúlyozott az eloszlás, kialakult az a három profil, amelyek iránt egyformán megvan az érdeklődés.
Az idén például csak két XII. osztály végzett, egy matematika-informatika és egy közgazdasági. Azok a diákok is a közgazdaságiba kényszerültek, akiknek humán volt a beállítottságuk, részben ez is magyarázza a gyenge matematika érettségi eredményeket.”
Szilveszter Ibolya aligazgatónő részletes információkat bocsátott a rendelkezésünkre a Temes megyei magyar nyolcadikosok líceumi felvételijével kapcsolatosan. A pótvizsgázókat és a bukókat leszámítva, a magyar iskolában végzett nyolcadikosok 90%-a a Bartók Béla Líceumot választotta tanulmányai folytatására. A Bartók Líceum 40 nyolcadikosa közül 39, a végvári általános iskolából mind a 11, az óteleki általános iskola esetében 5-ből 4, a lugosi általános iskola esetében 8-ból 5, Igazfalváról 6-ból 4 diák folytatja tanulmányait Temesváron. Három Arad megyében nyolcadik osztályt végzett diák is a Bartók Líceumot választotta, 1 Kisiratosról és 2 Majláthfalváról jön Temesvárra.
A pótvizsgák után szeptember elején még lesz lehetőség a Bartók Líceumba felvételizni, de a jelenlegi osztálylétszámok nagyjából véglegesnek tekinthetők – mondta az aligazgatónő.
A püspökség sajtóirodájától kapott értesülések szerint a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum magyar tagozatának IX. osztályába 13 diák sikeresen felvételizett és további 3 diák jelezte beiratkozási szándékát. A saját felvételi rendszerrel rendelkező egyházi iskola nem vett részt a számítógépes leosztásban.
Nyugati Jelen
|
|
Last Updated on Wednesday, 13 July 2011 19:23 |