Az idei vizsgák eredményeiről írt Ezúttal a VIP-gyerkőcök is elbukták az érettségit című véleményírás rengeteg dicséretet hozott a szerkesztőségünk konyhájára, de akadtak olyanok is, akik kritizáltak bennünket, sőt közvetítőkön keresztül telefonálgattak, hogy „mégis mit képzelünk?!”. Temesváron a magyarságra mindig is érvényes volt „a ne bántsuk, mert a mi kutyánk kölyke” gondolkodásmód: az amúgy nagyon elnéző temesvári magyar sajtó bárhogyan ócsárolhatta a román intézményeket, pártokat és a közszférában szereplőket, nem volt semmi gond, míg nem egy magyar szervezethez vagy közszereplőhöz viszonyult kritikusabban. Nem egyszer tapasztaltuk meg a reakciókat, szemrehányásoknak, sőt fenyegetéseket is néhány tárgyilagos, kritikusabb hangvételű cikk megjelenése után.
Nos, meddig fogjuk még dugdosni az igazságot? Meddig csodálkozunk még el azon, hogy fogy a magyar, kevés a magyar diák a magyar iskolákban és azon is, hogy sokan románul beszélnek a folyósón?!
Ha megírjuk a frankót, akkor felháborodunk és leprimitívezzük, leszubjektívezzük a szerzőt. De minden bartókos – olyan, aki a licit végezte itt, nem pedig Székelyföldről ragadt itt kezdő tanárként – tudja miről is beszélünk. Egyik kedves, nemrég végzett pártolónk tudatta velünk: „Nem hazudtatok semmivel a cikkben, mindenkinek ismerős a helyzet, mert minden osztályban akadt egy-egy fióka”. Nos igen, szinte minden osztályban volt ilyen, gondoljunk csak vissza azokra a kedvencekre, akik rokoni, komasági szálak kapcsán kötődtek befolyásos tanárokhoz. A kivételezések mellőzését végre komolyan kellene venni, mert a Bartók nem egy Loga, ahol minden generációban egy-egy egész osztály VIP. Mostanság már csak egy-egy különlegesen kezelt diák köp bele a társai levesébe, felhergelve azokat, hiszen a tanári gárda egyes tagjainak a viselkedése olykor égbekiáltó lehet. 
Nyugdíjas korukig a líceumban taníthattak és tanítanak olyan oktatók, akik ’89 előtt (és után?!) a „Szeku” hű szolgái voltak, akik már a kilencvenes években és után is féltéglákkal, széklábakkal, vaskos kulcscsomókkal dobáltak a gyerekek után, mert a hagyományos nyaklevesek ideje lejárt.  Bartókosok, hány olyan tanár jut eszünkbe, akiktől semmit sem tanultunk, akiknek egyetlen komolyabb kvalitásuk az volt, hogy gúnyt űztek a diákokból. Hány olyan rosszindulatú tanárra emlékszünk, akik miatt sokszor meggondoljuk, hogy érdemes-e a gyermekünket még oda íratni... Persze, egyesek gyorsan felejtenek, mások pedig inkább román, német, angol vagy épp francia tannyelvű intézménybe küldik a gyerkőcöt. Lám, idén is már csak két osztály végzett, az eredményről már nem is beszélünk… nehogy valaki sértve érezze magát.

Akinek nem inge, az ne vegye magára – tartja a mondás. Ennek fényében a kedves tanároknak el kellene gondolkodniuk a helyzeten. Miért kevés a magyar diák és főleg miért alacsony a színvonal? Nem, nem kellene minden percben megköszönniük a diákoknak, hogy a magyar iskolában töltik a líceumi éveiket, de legalább ne toljanak ki velük. Minden dicséret a jó infrastrukturális körülményeket biztosító vezetőségnek, de itt lenne az ideje egy kompetens tanári gárda kialakítására is, mert a magyartudás még nem jelent sokat.
Feltesszük tehát a kérdést: végül mi az előnye a magyar líceumot végzőknek? Ha a szülők odateszik magukat, és a nebuló is szeretné, az 1-4, vagy akár a folytatásban, az 5-8-as osztályokban is nagyon jól meg lehet tanulni  magyarul, akár írni-olvasni. De a líceum az már más kérdés, mert manapság nem olyan könnyű egy magyar licit bevállalni. A mostani rendszerben az állami egyetemeknél már nincs felvételi vizsga, hanem a jegyek a mérvadóak, a magyar érettségi, pedig a legtöbbek összesített jegyén ront, nem javít! Temesvár egyetemi központ, az itt magyar líceumot végzők közül nagyon kevesen – ha egyáltalán még megy valaki – magyarul továbbtanulni…
Gyerünk, lássunk egy kis igyekezetet, a gyerekek érezzék a magyar nyelv melegségét és ne átkozzák azt, holmi tanár miatt: ne utáltassák meg velük a magyar nyelvet. Nem nehéz, hozzáállás kérdése, mert, ha késünk negyed órát, majd fél órán át elpofázunk valamit, a végén, pedig lecsapunk egy hisztit és becsapjuk az ajtót, akkor az a két magyar vizsga már csak pluszban van a gyerekek szívében.