|
Az utóbbi évtizedekben először, a város valamennyi I–VIII. osztályos magyar kisiskolása a Bartók Béla Líceum udvarán gyülekezett az évzáró ünnepségre, miután ősztől az 1-es számú és a 26-os Általános iskolák magyar tagozatai is a józsefvárosi iskolaépületbe költöztek. „Új iskola, új barátságok születtek az idei tanévben – mondta évzáró beszéde során Virginás Tar Judit iskolaigazgató –, reméljük, hogy az iskolabusz programnak köszönhetően azok a diákok is otthon érezték magukat új iskolájukban, akik 10-15 km-es távolságból járnak iskolába naponta.”
Az elmúlt iskolaév újdonságai között említette az igazgatónő a Zöld programot, amelynek köszönhetően megszépült a magyar iskola környezete.
Az évzárón először a Mese-kenguru és a Matematika-kenguru versenyek, a Tálentum program díjazottainak népes csoportjai vehették át jól megérdemelt okleveleiket, könyvjutalmaikat. Idén először adta át Tóth Kinga biológia tanárnő az iskola legjobb „természettudósának” a Salló Ervin vegyész-polihisztorról elnevezett díjat, amelyet négy év eredményeivel, Tudományos Diákköri Konferenciákon elért sikereivel a XII-es Patik Izabella érdemelt ki. Okleveleket vehettek át a Diákönkormányzat (DÖK) az iskolától búcsúzó végzős diákjai is.
A Bartók Béla Alapítvány elnöke, Halász Ferenc pénzjutalmat adott át az iskola legjobb, „tiszta tízes”, V–XII. osztályos tanulóinak, akik szépen megszaporodtak a 2010/2011-es tanévben. A legjobb tanulóknak járó díjat tíz gimnazista – Bokor Zalán Béla, Metz Attila Norbert, Szász Tamás (V. A.), Bâtoancă Diana, Szabó Liza, Szabó Nóra (V. B.), Szabó Anita (VII. A), Berta Bianka, Franka Noémi (VII. B) és Câmpeanu Csenge (VIII. B) –, valamint öt középiskolás, Kolozsi Eszter (XI. MI), Huszár Somogyi Gabriella, Farkas Márta, Makkai Csilla (XI. TT) és Patik Izabella (XII. MI) vehették át. Tiszta tízesre „áll” Talpai Rafaella (XI. KG) is, de mivel egy tárgyból még nem zárták le, a díját csak ősszel veheti át.
A tanulmányi eredmények alapján az I–XII. osztály legjobbjai okleveleket kaptak és könyvjutalomban részesültek. Az iskolaudvaron felállított hosszú asztal roskadozott a kiosztásra váró oklevelektől, jutalomkönyvektől, ami azt mutatja: a tagozat-összevonások nyomán jelentősen megerősödött, kiváló tanulókkal gyarapodott a Bartók Béla Líceum diákjainak mintegy 500 fős közössége.
Nyugati Jelen
|