|
Farkas Márta, a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum XI. Társadalom-tudomány osztályának tanulója idén elhozta a TUDOK nagydíját szociológia téren. A barátság nyelve és az identitás alakulása című dolgozata igen aktuálisnak bizonyult, főképp a bánsági magyar kisebbségek szempotjából, ezért az iskolatársai körében elvégzett felmérés igen érdekes eredményeket hozzott felszínre – vele készítettünk interjút az egyre vitatottabb témáról:
– Honnan jött az ötlet, hogy az etnikai identitás alakulásának forrásait kutasd? – Már több ideje megfigyeltem, hogy sok iskolatársam románul beszél a barátaival, annak ellenére, hogy mindjájan magyarok és magyar iskolába járnak. Kíváncsi voltam, hogy mi ennek az oka, így a múlt tanév végén arra gondoltam, hogy ennek utánajárjak, rájöjjek mi is befolyásolja a magyar diákokat arra, hogy egyre többet beszéljenek románul egymást közt. Ugyanakkor olvasva Erickson elméletét, mely szerint az identitás egy egész életen át tartó folyamat, viszont a serdülőkor egy sarokkő ennek kialakulásában. Nos, levontam azt a következtetést, hogy a líceumi évek alatt dől el milyen irányban halad egy ember élete. Ez az elmélet felhívta a figyelmemet arra, hogy vajon fontos-e a magyarság identitásának kialakulásában az, hogy kikkel barátkozik egy diák, milyen nyelven beszél a barátaival vagy egyáltalán milyen anyanyelvű barátai vannak?
– Hogyan kezdted el a kutatásodat? – Mivel először csak a saját kíváncsiságomat akartam táplálni, a nyári vakáció alatt több szakmai könyvet lapozgattam. Októberben Erdei Ildikó pszichológia tanárnő – aki egyben az osztályfőnököm is – azzal az ötlettel jött, hogy nevezzek be a TUDEK-re, azaz a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájára. Akkor kezdődött el a tulajdonképpeni munkám, amit Erdei Ildikó tanárnő segítségével sikeresen be is fejeztem. A dolgozat elméleti részét egy felmérés egészíti ki, melyet egy saját magam által létrehozott kérdőív segítségével készítettem el. Az 5 kérdésből álló kérdőívet a Bartók Béla Líceum 102 X-XII. osztályos diákja töltötte ki. Ez felmérete, hogy az illető diáknak milyen fontos a magyarsága, milyen nyelven beszél szívesebben a barátaival vagy milyen anyanyelvű barátai vannak leginkább. A kutatásom hipotézise az volt, hogy a magyar baráti társaság pozitívan befolyásolja a magyar identitás kialakulását, ami végül igaznak bizonyult. Kiderült, hogy valójában fontosabb a magyarság azoknak, akik inkább magyarokkal barátkoznak, mint azok, akik inkább román baráti körben forognak. Mivel a nyelv is nagyon fontos az etnikai identitás kialakulásában, a dolgozatom arra is rámutat, hogy sokkal többet használják a magyar nyelvet azok, akik magyarokkal barátkoznak, mint azok, akik románokkal barátkoznak. Ezekkel az eredményekkel sikerült megnyernem a TUDEK szociológia kategóriáját, majd végül a TUDOK (Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája) szociológia nagydíját, melyre március 25-én került sor Békéscsabán.
– Milyen élmény volt számodra egy ilyan kutatást elvégezni, majd vele megnyerni egy nagyméretű verseny nagydíját? – Saját kíváncsiságból keztem el a kutatást, ez segített abban, hogy ne adjam fel a munkát, annak ellenére, hogy sokszor nagyon fáratnak éreztem magam. Nagyon érdekes tapasztalat volt számomra, mivel rátaláltam olyan információkra, melyek felkeltették bennem az érdeklődést, motiváltak arra, hogy mégtöbbet kutassak, mégtöbbet tudjak meg erről a dologról. Most a dolgozat befejezése után is még az az érzésem, hogy volna még mit tanuljak ezen a téren. Ugyanakkor jó érzés az, hogy most már tudom mi a helyzet az én iskolámban a magyar identitás alakulása szempontjából.
– A TUDOK nagydíjának megnyerése után milyenek voltak a visszajelzések a tanárok és a diákok részéről? – Sokan gratuláltak nekem úgy tanárok, mint diákok egyaránt. A legfontosabb viszont az, hogy az én sikerem mindenkinek sikere, hiszen a Bartók Béla Elméleti Líceumot képviseltem ezen a versenyen. Én úgy vélem, hogy ez egy közös eredmény, mivel Erdei Ildikó tanárnő, a diákok és a líceum támogatása nélkül nem sikerült volna hazahoznom az iskola történelmében először a TUDOK szociológia kategóriájának nagydíját.
Baruta Krisztina
|