A Kohézió Egyesület Értékkeresőben című sorozata keretében Bakk Miklós docens, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára szép számú érdeklődőnek tartott előadást szombaton a Kós Károly Közösségi Központban az európai autonómiamodellekről. A BBTE oktatója az autonómia meghatározásából (öntörvényű közösség) és alapvető céljából (megoldás potenciális interetnikus konfliktusok kezelésére) kiindulva bemutatta az autonómiaformákat, az Európa-szerte működő autonómiamodellek széles palettáját, a kulturális, személyi elvű autonómiától a területi autonómiáig.

Az előadó vetítettképes előadása során részletesen beszélt a finnországi svédek, illetve az Aland szigeteken élő svédek által élvezett különleges autonómiaformákról, amelyek számunkra irigylésre méltó modellek, de még ezek sem tudták meggátolni teljesen a finnországi svédek asszimilációját és számbeli fogyását. Az előadást követő vita során Bakk Miklós azt is elmondta: a romániai magyarság két nagy lehetőséget is „elpuskázott” az autonómia kiharcolására, a rendszerváltás pillanatát és az Európai Unióhoz való csatlakozás pillanatát. Románia esetében differenciált autonómiaformákra lenne szükség, amelyekről Bakk Miklós az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek:

– Románia esetében az előadásom során említett autonómiaformáknak egy sajátos kombinációját lenne jó megvalósítani, a területi autonómia és a kulturális autonómia egyfajta összehangolását. A területi autonómia lenne a jó megoldás a székelyföldi tömbmagyarság számára, az Erdély többi területén élő magyarok számára pedig egy átfogó regionális reform, másrészt annak a kulturális autonómiával való ötvözése hozhatna olyan megoldásokat, amelyek jól intézményesülhetnének.

– Az „elpuskázott” lehetőségek után mi hozhat most előrelépést az autonómia ügyében?
– A kulturális autonómia törvényét el kell fogadtatni, de természetesen  nem abban a rossz formában, ahogy beterjesztésre került. Alapvetően két dolgot kell változtatni a törvény tervezetén. A kisebbségi törvény eredeti változatához képest a Kulturális Autonómia Tanácsának a megválasztása semmiképpen sem történhet belső választással, hanem, amint az előadás közben is bemutattam, akár a magyar, az észt vagy a szerbiai minta alapján egy közjogilag szabályozott, plurális választás alapján kell létrehozni ezeket az autonómia tanácsokat. Másrészt fontos lenne az, hogy ne csak egy központi Autonómia Tanács jöjjön létre, hanem megyei, területi tanácsok is. A jelenlegi törvénytervezetben egyetlen kulturális autonómia tanács hozza meg a döntéseket, a központi, amely lényegében Bukarestben a kormányzat mellett működne. Ez nem lenne igazán jó megoldás, decentralizált autonómia tanácsokra lenne szükség.

– Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács zászlajára tűzte az autonómia ügyének képviseletét. Mit tehet egy kis mozgalom, egy most születő párt az autonómiáért?
– Az EMNT jelen pillanatban egy kisebb és gyengébb szereplő a már plurálissá vált erdélyi magyar politikai palettán. Kettős szerepet tölthet be az autonómiáért folytatott politikai harcban. Egyrészt legyen erőteljes kritikusa mindenütt és minden olyan kérdésben, amely nem konszenzusosan és szakmailag nem kellően megalapozott módon mutat az autonómia intézményesítése irányában – utalhatnék itt a kisebbségi törvényre – másrészt pedig létre kellene hoznia azt a mozgalmi komponensét az autonómiáért folytatott harcnak, amelyik hiányzik. Az elmúlt 15-20 év politikai harca annak a jegyében telt el, hogy az RMDSZ-re mint egyedüli politikai képviselőre a magyar választók rábíztak mindent. Mára látjuk azt, hogy nem elég ez a négyévenkénti szavazással történő rábízás, nagyon sok kérdésben a civil társadalomnak kell magához  ragadnia a kezdeményező szerepet. Úgy gondolom, hogy az autonómia küzdelemben is van egy ilyen szerepe a civil társadalomnak.

(Nyugati Jelen)