|
Március 8-án került sor a XX. Hajnal Akar Lenni népdaléneklési verseny Temes megyei szakaszára. Nem volt véletlen a dátumválasztás, a szervezők, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete és az Integratio Alapítvány két ünnepet tartott egyszerre: a Nőnapot és a népdalvetélkedő első temesi fordulóját. A Belvárosi Református Templompalota Újvárossy Ernő Terme hamar megtelt, az érdeklődők között külön meghívottként szerepelt a Temesvári Magyar Nőszövetség, valamint a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubja. Őket és az összes jelenlévő hölgyet egy rövid műsorral és virágokkal köszöntötték a szervezők, majd következett a verseny.
Tizenhárom diák nevezett be, mindenik két-három népdalt énekelt. A zsűri tagjai voltak: Tóth Flóra, a Temesvári Ion Vidu Zenelíceum tanára, Józsa Emese, aradi Csiky Gergely Líceum zenetanára, valamint Tódor Béla, a temesvári Gyermekpalota tanára. A szinte egyórás vetélkedő végén, míg a zsűri tagjai egyeztettek, a Bokréta citera-négyese szórakoztatta a közönséget. A március 25 – 27-e között megrendezésre kerülő szatmárnémeti XX. Hajnal Akar Lenni népdaléneklési versenyre, melyet a világon bárhol élő magyar, nem hivatásos népdalénekesek számára hirdettek meg, a tizenhárom jelentkezőből öt diák képviseli majd Temes megyét: 1. helyezett: Szabó Dóra 2. megosztott helyezés: Tóth Dorottya 2. megosztott helyezés: Kis Balázs 3. megosztott helyezés: Makkai Csilla 3. megosztott helyezés: Gyenes Emőke
Felléptek még: Dumitresc Mihály, Onchiș Emőke, Kovács Tímea, Berta Bianka, Balogh Kriszta, Babău Theodora, Joó Márta, valamint Demjén Ramóna.
A Hajnal Akar Lenni Temes megyei szakaszának támogatói voltak: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete, Integratio Alapítvány, Mária-téri Libris könyvesbolt, CamenArs Egyesület, Szórvány Alapítvány. A Temesvári Magyar Nőszövetség és a Pro Folk Egyesület három-három különdíjjal járult hozzá a versenyhez. A résztvevő diákokat a Csiky Gergely Állami Magyar Színház is díjazta egy-egy kétszemélyre szóló meghívóval.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete Integratio Alapítvány
|