| A világ legjobb száraz fehérbora: temesrékasi Solo Quinta 2010 |
|
|
|
| Written by temesvarihirek.ro |
| Monday, 07 March 2011 16:33 |
|
„A hazai borok eddigi legnagyobb nemzetközi elismerését érdemelte ki a temesrékasi Solo Quinta – mondta Ioan Georgiu –, ehhez fogható sikere még egyetlen romániai bornak sem volt, és merem állítani, hogy a kelet-európai borok sem értek el még ehhez fogható eredményt!” Georgiu lapunknak elmondta: a páratlan sikert négyféle fehérbor és egy kékszőlőből készített fehérbor házasításával érték el a temesrékasi borászok. A 2010-es Solo Quinta három francia (chardonnay, sauvignon blanc, muscat ottonel) és két hazai borfajta (királyleányka és fekete leányka) házasításából jött létre úgy, hogy a fekete leányka szőlőből gyors feldolgozással fehérbort készítettek. Ezzel a házasítással sikerült a borászok számára rendkívül nehéz 2010-es esztendőben olyan kiváló cuveé-t készíteni, amely meggyőzte a legrangosabb francia borverseny bíróit is a temesrékasi bor kiemelkedő minőségéről. „Aranyérmeket már az előző években is nyertünk rangos borversenyeken – mondta a Ioan Georgiu –, de a világ legjobb száraz fehérborának járó trófeát most először nyertük el, amiről eddig álmodni sem mertünk!” A 2010-es Solo Quinta csúcsborból 20 000 palackot töltöttek meg Temesrékason, egy palack ára kb.70 lej (kb.18 euró).
|
| Last Updated on Monday, 07 March 2011 18:14 |






A megyeházán Constantin Ostaficiuc megyei elnök részvételével megtartott rendkívüli sajtótájékoztató keretében jelentette be, Ioan Georgiu a Temesrékasi Borászati Vállalat vezérigazgatója: a legrangosabb franciaországi borversenyen – Vinalies Internationales 2011 – amelyet idén február 25. – március 1. között tartottak meg a minőségi borok hazájában, a legjobb száraz fehérbornak járó fődíjat a 2010-es temesrékasi Solo Quinta bor nyerte! A nyertes bort több mint 100 nemzetközi bíró mintegy 1000 fehérbor közül választotta ki. A rangos borversenyre 40 országból mintegy 3000 bort neveztek be.

