|
„A szórványban élők számára másféle cselekvési tervet kell kidolgoznunk, mint a Székelyföld, a Partium vagy mint Közép-Erdély számára. Ez nem azt jelenti, hogy többféleképpen kommunikálunk, hanem azt, hogy a specifikus, regionális problémákra specifikus válaszokat, megoldásokat kell találnunk” – jelentette ki Kelemen Hunor temesvári, aradi és szatmári látogatása összegzéseként. A szórványban, interetnikus környezetben élő magyarok számára jelentős előrelépés lenne érdekeik érvényesítése szempontjából a helyi választási törvény módosítása – ismételte meg két héttel ezelőtti javaslatát Kelemen Hunor Temesváron.
A miniszter szerint az önkormányzati választások esetében az 5%-os bejutási küszöböt 3%-ra kell csökkenteni. „Ezt a szándékunkat már bejelentettük koalíciós partnereinknek, és azon leszünk, hogy ezt a módosítást kieszközöljük, hiszen pontosan Temes, Hunyad, Beszterce-Naszód vagy Fehér megyékben lenne ez számunkra előnyös.” – ismertette Kelemen Hunor elképzelését, amelyet először Hunyad megyében mondott el január végén, az első, erről szóló koalíciós egyeztetéseket követően.
„Az RMDSZ döntéshozatali struktúráit ki kell szélesítenünk. Több helyi vezetőt, önkormányzati tisztségviselőt kell bevonnunk a döntés-előkészítésbe és döntéshozásba. Azt javasoltam, hogy a partiumi szervezetek hangsúlyosan vegyenek részt mind az Elnökségben, mind az Állandó Tanácsban” – hangsúlyozta Kelemen Hunor Szatmárnémetiben.
Az Országos Önkormányzati Tanács működésének módosításáról elmondta „ez a Tanács akkor működhet hatékonyan, ha három pillére támaszkodik. Meg kell alakítanunk a székelyföldi, a partiumi és a Közép-Erdélyt, szórványt képviselő regionális önkormányzati tanácsokat, hiszen minden régiónak mások a prioritásaik, a problémáik. Ha ezt figyelembe vesszük és teret adunk a regionális érdekek érvényesülésének, akkor lesz hatékony és sikeres az RMDSZ munkája”.
Kelemen Hunor támogatja azt a kezdeményezést, amely a Székelyföldi Fejlesztési Stratégiához hasonlóan a partiumi megyék számára is megteremti a közös fejlesztések, a gazdasági fejlődés alapjait. „A régiók átszervezése az elkövetkező két év prioritása, és amikor az erre vonatkozó törvényt elfogadjuk, Szatmár, Bihar és Szilágy megyék érdekeinek érvényesítése ugyanannyira fontos lesz, akárcsak a székelyföldi megyék szövetsége” – összegezte Kelemen Hunor.
Csehi Árpád, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, a Szatmár megyei szervezet számára az a legfontosabb, hogy a jövendőbeli elnök megtartsa a Szövetség és a romániai magyar közösség egységét. Csehi kezdeményezte az önkormányzati tanácsok szakmai jellegének megerősítését: szerinte vízszintes struktúrára is szükség van, így megteremtve a lehetőségét annak, hogy a municípiumok, városok, községek és falvak polgármesterei közvetlenül, szakmai csoportokon belül beszéljék meg közös dolgaikat. A szatmáriak számára nagyon fontos lenne az Észak-erdélyi autópálya építésének folytatása, mint mondták, ez egy olyan közös ügy, amely gazdasági fellendülést jelentene mind a Partiumnak, mind a Székelyföldnek. Erre vonatkozóan Kelemen Hunor elmondta, a kormánykoalíció következő egy éves működésének elveit rögzítő protokollum egyik pontja éppen az Észak-erdélyi autópálya folytatása lesz.
A szatmári alkotók legyőzték a válságot
Szatmárnémetiben tett pénteki látogatása alkalmával Kelemen Hunor részt vett a 2010-es „Szatmári Kiadói Év” című rendezvényen, amelyen az elmúlt évben megjelent kiadványok szerzőit díjazták. A kulturális tárcavezető a 263 címet tartalmazó katalógust lapozgatva elmondta, a szatmáriak bebizonyították, hogy az alkotók, az alkotó munka nincs válságban.
„Az írott kultúra, a kiadók segítése továbbra is fontos marad a kulturális tárca számára, ennek érdekében ebben az évben újraindítjuk a könyvbeszerzést a közkönyvtárak számára. Ez a program már két éve szünetel, a minisztériumnak nem volt rá anyagi fedezete, idén viszont a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül hamarosan meghirdetjük ennek a programnak a pályázatát” – jelentette be Kelemen Hunor Szatmárnémetiben. Fontosnak tartja továbbá a kulturális értékteremtés közpénzekből való finanszírozását, hiszen a kultúra nem profitot kell termeljen, hanem értéket kell teremtsen. Ennek a gondolatnak a mentén indul el idén a kulturális folyóiratok normatív támogatási terve is.
|