Augusztus 14-én, szombaton tizenhatodik alkalommal válaszoltak a felejthetetlen erdőháti szülőfalu hívó szavára a Facsádon, Igazfalván, Lugoson és más településeken élő Bunyaszekszárd falu egykori lakói. A bunyaszekszárdiak, bel- és külföldi vendégeik ökumenikus istentisztelettel, emléktábla és kopjafák felavatásával emlékeztek meg az 1960–70-es években elnéptelenedett szülőfalujukról. A Bunyaszekszárd Emlékbizottság nevében Molnár Jolán köszöntötte a hagyományos rendezvény visszatérő vendégeit: Dorel Covaci volt facsádi polgármestert, parlamenti képviselőt, Horváth István szekszárdi és Marcel Avram facsádi polgármestereket, Elek és Nagydorog települések polgármestereit, önkormányzati képviselőket, bunyaszekszárdiakat és a környékbeli települések lakóit.

Az 1980-as években lebontott református templom helyén állított harangláb szekszárdi adományokból vásárolt harangjának hangja ökumenikus istentiszteletre hívta az egybegyűlteket: igét hirdetett Vetési László kolozsvári lelkész, szórványügyi előadó, imát mondott dr. Higyed István ny. lelkipásztor, Muţiu Petru római katolikus és Păcurar Bujor ortodox papok. Fazakas Csaba református esperes, igazfalvi gyerekek segédletével leleplezte és Czapp István igazfalvi, Gáll Zoltán lugosi lelkipásztorokkal, valamint az ökumenikus istentiszteleten részt vett papokkal közösen felszentelte az 1866-ban Bunyaszekszárdot alapító családok nevét megörökítő 17 kopjafát, valamint Tőkés Gyula lelkésznek, Gombás Sándor kántornak és az akció támogatóinak emléket állító kopjafákat. Tóthi János szekszárdi képviselő, az adománygyűjtés és a kopjafaállítás kezdeményezője elmondta: szeretné, hogy Bunyaszekszárd egy olyan hely legyen Európában, ahol az utódok be tudják mutatni: a gyökerek kötnek, összetartanak és köteleznek. A kopjafákat Törő György fafaragó népi iparművész készítette, aki idén első alkalommal vett részt a falutalálkozón. A Szekszárd–Lugos–Facsád Baráti Társaság idén a második világháború bunyaszekszérdi áldozatainak emlékére állított márványtáblával járult hozzá a templomtéren évről évre gazdagodó emlékhely-együttes benépesítéséhez, amelyről Kaczián János, a Társaság elnöke beszélt az egybegyűlteknek. A megemlékezés résztvevői megkoszorúzták a Bunyaszekszárd falu küzdelmes sorsa emlékére 1996-ban állított emlékművet, majd a temetőben lezajlott szertartás során fejet hajtottak a bunyaszekszárdi elődök már-már alig látható síremlékeinél, valamint az Ittmaradottak emlékére a Visszatérők által emelt kopjafánál. A falunap fehér asztal mellett folytatódott, ahol a makói Nagy György József és a nagydorogi Gergelyi József szakácsok ízletes bográcsgulyását kóstolhatták meg a falutalálkozó résztvevői, jóféle szekszárdi vörösborral megöntözve.

„Amikor elkezdett menni a falu népe, mi haragudtunk, nem akartunk elmenni, szerettünk itt élni” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek a 87 esztendős Ihász Teri néni, aki a nyolcvanas évek elején utolsóként hagyta el családjával a falut.  „Szerettünk dolgozni, rengeteg jószágunk volt. A facseti kollektív rontott el mindent, ott nem kellett dolgozni... Aki szeret dolgozni, az miért hagyja el az otthonát? Minden házat megsirattam, amit lebontottak... Amikor Facseten találkoztam a bunyaiakkal, kérdezték: te még mindig Bunyán vagy? Mondtam, hogy igen, mi őrizzük a templomot! Végül aztán, jaj, nekünk is el kellett menni, itt hagytuk az otthonunkat – mondta sírva az Igazfalván élő Teri néni –, azóta is minden éjjel itthon vagyok!”
Teri néni unokája, Ihász János igazfalvi polgármester, a Bunyaszekszárdi Falunap fő szervezője lapunknak elmondta: egyre kevesebben élnek már az elszármazottak közül, csak az idén heten távoztak el az élők sorából, de így is 200-250-en jöttek el a vendégekkel együtt a hagyományos rendezvényre.  „Én már nem itt születtem Bunyaszekszárdon, de a gyermekkorom egy részét itt töltöttem a nagyszüleimnél. Mi, a bunyaszekszárdiak utódai, az unokák, folytatjuk a megemlékezések sorát és évről évre teszünk valamit azért, hogy méltóképpen emlékezhessünk az elődökre. Jövőre ki szeretnénk ásni a református templom alapjait, néhány sor téglát is emelünk rá. Bekerítjük, rendezzük, kitakarítjuk a templomteret, parkolót alakítunk ki az autók számára, karban tartjuk a meglévő emlékhelyeket. Amíg élünk, van jövője Bunyaszekszárdnak!”

(Nyugati Jelen)