|
Egész napos szakmai találkozóval indult szombaton az RMDSZ beiskolázási kampánya Hunyad megyében. Az előkészítő lépések már megtörténtek, a pedagógusszövetséggel közösen beiskolázási kampányfelelősöket jelöltek ki minden olyan településen, ahol magyar oktatás zajlik.
A felelősök és az RMDSZ helyi szervezeteinek elnökei szombaton Déván a Téglás Gábor Iskolaközpontban találkoztak, hogy a konkrét feladatokat, a további teendőket meghatározzák.
Máthé Márta Hunyad megyei főtanfelügyelőhelyettes az új oktatási törvény rendelkezéseit ismertette, majd Lengyel Izabella kisebbségi tanfelügyelő, a beiskolázási kampány megyei felelőse a magyar közösség összes intézményének, a magyar egyházak együttműködésének fontosságát hangsúlyozta.
Winkler Gyula Hunyad megyei elnök az RMDSZ és a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) nagy múltra visszatekintő, szoros együttműködéséről szólt, majd a dévai Téglás Gábor Oktatási és Nevelési Központ szerepéről beszélt. „Hunyad megyében a Téglás Gábor Oktatási és Nevelési Központ több mint egy magyar iskola, megalakulása óta minden évben erősödött, ma már indokoltan mondhatjuk azt, hogy megyénk legfontosabb magyar intézménye. Van oktatási stratégiánk, amely a pedagógusszövetség szakmai és az RMDSZ közösségi és politikai szerepvállalásának eredménye, ennek köszönhető, hogy a magyar tagozatú iskolák és óvodák korszerű infrastruktúrával rendelkeznek, adottak az anyanyelvű oktatás feltételei. Jelenleg a magyar családok megszólítása a prioritás, el kell érnünk a vegyes családokat is, erre az elképzelésre épül a beiskolázási kampányunk. Ki kell lépni a közösség elé, személyesen kell megkeresni a családokat, eljuttatni hozzuk üzenetünket” – mondta el Winkler Gyula. Az RMDSZ Hunyad megyei elnöke beszámolt a jelenlevőknek arról, hogy az idén harmadik alkalommal megszervezésre kerülő Hunyad Megyei Magyar Napok központi üzenete a Hunyad megyei magyar családok megszólítására épül, ezáltal is erősítve a magyar iskola jövőjéről szóló beiskolázási kampányt.
Hunyad megyében a magyar oktatás négy pillérre épül: a lupényi, petrozsényi és vajdahunyadi elemi és középiskolai oktatásra, valamint a dévai pillérre, ahol óvodától érettségiig biztosítják az anyanyelvű oktatást. A Böjte atya által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményrendszere is kulcsszerepet játszik a Hunyad megyei magyar oktatatás fenntartásában, a petrozsényi, szászvárosi és dévai intézményein keresztül.
Ugyancsak szombaton ülésezett Déván az RMDSZ megyei szervezetének székházában a Hunyad Megyei Magyar Napok kuratóriuma. Idén harmadik alkalommal szervezik meg a szórványvidék legnagyobb ilyen jellegű rendezvénysorozatát. „A kultúra és a hagyományok megőrzése fékezheti, csökkentheti a beolvadás fenyegetését, amelynek Hunyad megyében fokozottabban ki vagyunk téve. Ebben az évben a magyar családok kerülnek a középpontba” – tájékoztatott Babos Aranka a rendezvénysorozat főszervezője. Idén április 28-a és május 6-a között kerül sor a Hunyad Megyei Magyar Napokra.
MTI
|