|
Euroregionális Ifjúsági Központokat hoztak létre a Csongrád megyei Szentesen és a Temes megyei Újszentesen, kulturális és sport-tevékenységeket, képzéseket és táborokat szerveztek a két település ifjúsága számára a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 támogatásával. A temesvári Szórvány Alapítvány, valamint Szentes város és Újszentes nagyközség polgármesteri hivatalai közös pályázatának zárórendezvényét szombaton tartották meg Újszentesen, a két település fiataljainak részvételével.
Az Újszentesi Euroregionális Ifjúsági Központot a helyi községháza saját erőforrásokból beépített tetőterében hozták létre. A pályázat résztvevőinek közös sajtókonferenciáját abban a tetőtéri konferenciateremben tartották, amelynek teljes bútorzatát és felszerelését a pályázati támogatásból vásárolták.
„Az volt a célunk, hogy élettel töltsük meg ezeket az ifjúsági központokat – mondta az újszentesi községházán szombaton megtartott sajtótájékoztatón Kása Zsolt projektmenedzser, a Szórvány Alapítvány képviselője –, asztalitenisz-, futball-, kosárlabda- és sakkvetélkedőket, népdalvetélkedőt, honismereti tábort és karavánt, képzéseket szerveztünk a projektben részt vett 220 szentesi és újszentesi fiatal számára. A szeptember 28-án Szentesről indult és október 1-jén Újszentesre érkezett honismereti karavánban részt vett 40 fiatal a régió történelmi és turisztikai nevezetességeivel ismerkedett, ugyanakkor lehetőségük nyílt újabb ötletekkel gazdagítani az együttműködést. A következő generációkat képviselő gyerekek és fiatalok a közös munka folytatását, a települések közötti együttműködés jövőjét tervezték közösen.”
Szentes polgármesteri hivatala képviseletében Virág Olga számolt be a projekt eredményeiről: „Szentesen a Petőfi Sándor és a Deák Ferenc általános iskolákban valósult meg az euroregionális ifjúsági központ. Nagy örömünkre szolgál, hogy a város két egymástól távol eső pontján sikerült olyan kulturális és sportcentrumot kialakítani, ahol a fiatalok együtt lehetnek és meg tudják valósítani a a projekt során kidolgozott programokat, együtt tudnak működni azokkal a gyerekekkel, akiket megismertek itt, Újszentesen. A karaván során kristályosodott ki, hogy kik kikkel szeretnének továbbra is közösen dolgozni. A pályázat keretében nemcsak eszközöket szereztünk be, amelyekkel ezeket a központokat berendeztük, hanem főként arra fektettünk hangsúlyt, hogy a létrejött kapcsolatok hosszú távon fenntarthatóak legyenek, tovább éljenek. A központok működését legalább öt évig fenn kell tartani, ezt mi biztosítottnak látjuk. Bízunk benne, hogy ez egy hosszú távú együttműködési folyamatnak a kezdete!”
Szilágyi Géza újszentesi polgármester az Eurorégiós Ifjúsági Központ eddigi hasznosításáról és jövőjéről beszélt: „Ezt a termet a pályázati támogatásból bútoroztuk be, itt képzéseket, kulturális rendezvényeket, nemzetközi népdalvetélkedőt, sakkversenyt szerveztünk szintén a pályázat keretében. Vállaltuk, hogy legalább öt évig működtetjük ezt a központot, de mi tovább szeretnénk ezt fejleszteni, újabb pályázatban gondolkodunk. A régióból érkező kiemelkedő tehetségeket szeretnénk Újszentesen fogadni, akik számára 6-8 szobás szálláshelyet építenénk egy újabb, a magyar–román határon átnyúló együttműködési program következő szakaszában megpályázott támogatásból. A tehetséges gyerekeket, a sportversenyek, kulturális rendezvények, az egy-két hetes képzések résztvevőit fogadnánk a szálláshelyekkel kibővített ifjúsági központban.” A honismereti karavánban részt vett 20 újszentesi és 20 szentesi fiatal a pályázat zárónapján sportvetélkedőkön és kézműves foglalkozásokon vett részt. Az ő feladatuk lesz a jövőben elmélyíteni és tovább építeni a Szentes és Újszentes testvértelepülések közötti gyümölcsöző együttműködést.
(Nyugati Jelen)
|