|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Monday, 21 November 2011 18:12 |
|
Véghez közeledik az egyik romániai és szerbiai magyar egyesület európai uniós támogatással megvalósuló kezdeményezése, a Gyermekek határok nélkül. A szervezők még keresik a legjobban teljesítő diákok megfelelő jutalmazását. A zentai "Ci-Fi" Civil Központ a temesvári Szórvány Alapítvánnyal közösen februárban kezdte el decemberig tartó programsorozatát, amelyben a román-szerb határ két oldaláról tíz romániai és tíz szerbiai bánsági település általános iskolás korú magyar anyanyelvű gyermekei vesznek részt.
A tízhónapos csapatvetélkedővel a szervezők célja színesíteni a magyar szempontból szórványnak számító kistelepüléseken élő gyermekek életét - mondta Kovács Katalin, a temesvári Szórvány Alapítvány irodavezetője és programmenedzsere az MTI-nek. A programokon résztvevő több száz gyermeknek bábszínházi előadásokat, tudományos-, helytörténeti- és sportvetélkedőket szerveztek. A programsorozat december 3-án a vajdasági Zentán gyermekfesztivállal zárul.
Kellemes gondot okoz a szervezőknek, hogy az uniós pályázatban nem szerepelt a résztvevő csapatok díjazása, viszont az eddigi tapasztalataik szerint a gyermekek igényelnék ezt. Saját lehetőségeiken túl ezért a záró rendezvényig olyan támogatókat próbálnak felkutatni, akik jutalmul például ingyenes nyári tábort tudnak felajánlani a szerbiai és romániai szórványtelepülésekről érkező néhány magyar gyermekeknek. A tíz hónapon át tartó programsorozatról és a szervezőkről részletesebb információt a www.banatkids.eu honlapon lehet találni.
MTI
|
|
Last Updated on Monday, 21 November 2011 18:17 |