Ma 2012. May 25., Friday, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
Képregény-fesztivál és konferencia Szegeden PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Thursday, 17 November 2011 13:16

Ismét képregény-fesztivált rendeznek Szegeden: a pénteken kezdődő esemény részeként konferenciát is rendeznek témában, emellett lesz kiállítás és vásár is. Andóczi Balogh Éva, a szervező Somogyi könyvtár munkatársa az MTI-nek elmondta: az idei, immár harmadik fesztiválnak a korábbi éveknél komolyabb szakmai hátteret igyekeztek biztosítani azzal, hogy konferenciát is szerveztek, amelyen az előadások mellett szekcióüléseken is elemzik a képregények hatását. A Vonal üzenete elnevezésű pénteki konferencián szó lesz a képi ábrázolásról, a képregényről, az olvasási szokásokról, a fiatalok olvasási kedvéről, az illusztrációkról. A konferencia plenáris ülései után három szekcióban folytatódik a tanácskozás. Délután egy kamara-kiállítás is nyílik a francia képregényekről.

Szombaton tizenhat alkotó érkezik a fesztiválra, az érdeklődőknek lehetősége lesz velük együtt rajzolni. A nap folyamán lesznek olyan témák, melyeket helyben kapnak meg és dolgozhatnak fel a vállalkozó kedvűek, viszont vannak olyanok, melyeket már előre tudhatnak, így rajzolhatnak majd a könyvhöz vagy az olvasáshoz való viszonyról is.

A kiállítások, előadások, játékok mellett a képregényes elődök előtt is tiszteleg a fesztivál, hiszen megemlékeznek Zórád Elődről, a magyar képregény-történet jeles alakjáról is, akinek nevéhez például a Winnetou irodalmi adaptációja fűződik.
A rajzolás mellett számtalan játék és képregény-vásár is lesz. Kilenc kiadó érkezik Szegedre, magával hozva a különlegességeket, sorozatokat és újdonságokat.
A képregényben több kép és a szöveg alkot közös egységet. Legkorábban a 20. század elején, az 1930-as években jelentek meg Európában ezek a kiadványok. Kezdetben egyértelműen a felnőtteknek szóltak, az 50-es években jelentek meg a gyermekeknek szóló verziók, amelyek a 80-as évekig nagyon népszerűek voltak.
Magyarországon a kezdeti képregényeket nem engedélyezték, az elsők, melyek megjelenhettek, a gyerekeknek szóltak. Később kerülhettek csak forgalomba a felnőtteknek szánt kiadványok.

Három nagy iskolát különböztetnek meg a szakemberek: az ázsiai iskolába a japán manga, a kínai és koreai képregények tartoznak. A nyugat-európai minta központja Franciaország és Belgium, a harmadik nagy csoport pedig az amerikai. Ezek mindegyikéről lesznek előadások, beszélgetések szombaton Szegeden.

MTI

 

Last Updated on Thursday, 17 November 2011 13:23
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat