Ma 2012. May 25., Friday, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
A Magyar Szórvány Napja - egyedülálló kezdeményezés a magyar nemzetközösségben PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Saturday, 12 November 2011 23:19

„Itt kell megvessük a lábunkat annak érdekében, hogy a szórvány ne tűnjön el, hogy a tömb megerősödjön, és ne szórványosodjon el” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton, Déván, a Magyar Szórvány Napjának megnyitóján. Az RMDSZ 10. Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésének a napját, az Összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjának nyilvánította. Ennek jegyében szerveztek hétvégén kétnapos rendezvénysorozatot Hunyad megyében.


Szombaton délelőtt szórványkonferenciával kezdődött a rendezvénysorozat. Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke nyitotta meg a konferencia munkálatait, mondván, több mint egy millió magyar ember megválasztott képviselőit üdvözölheti ezen a konferencián.

„Mi, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői az elmúlt 22 évben rengeteget terveztünk, dolgoztunk, voltak kudarcaink és sikereink egyaránt. Az egyik nagy kihívás számunkra a szórványban élő magyar emberek sorsának, jövőjének a mindenki által elfogadott rendezése volt. Az interetnikus közegben elő magyar emberek sorsa továbbra is kiemelten fontos számunkra, ezért is fogadtuk el a nagyváradi kongresszuson a Szórvány Napjának megünneplésére vonatkozó javaslatot” – mondta el megnyitóbeszédében Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke párhuzamba állította az 1989 óta eltelt 22 évet a két világháború közötti 22 évvel, amelyről Mikó Imre készített felmérést.

„A mi 22 évünk nagyon gyorsan eltelt, számvetésre, új tervekre, célkitűzésekre van szükségünk. Az erdélyi magyar közösségen belüli kapcsolatok megerősödtek, ilyen szempontból példamutató a székelyföldi és a szórványmegyék közötti együttműködés. Az összefogás újabb ékes bizonyítéka ez a kapcsolat, amellyel ismét megmutattuk, hogy képesek vagyunk legyőzni a kishitűséget. Nemzeti értékeink mellett közösségünk számára a legfontosabb a bizalom. Ezt mi a legválságosabb időkben is megőriztük, ezt kell tovább erősítenünk a jövőben is. A népszámlálási kampányunkban hasznát „Minden magyar számít” szlogenünk továbbra is aktuális, főként itt, a szórványban, ez a konferencia is ezt szolgálja” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.

„A Szórvány Napja jó alkalom arra, hogy közösen, összefogásban a történelmi egyházak, a civil és szakmai szervezetek és a politikum képviselői olyan projekteket, terveket dolgozzanak ki, amelyek megerősítik a szórványközösségeket” – jelentette ki Winkler Gyula a Szórvány Napjának megnyitóján, majd Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket. „Élnek magyarok a Tündérkerten belül is, nekünk elsősorban velük kell keresnünk a kapcsolatot. Az Összetartozunk  programot sikerült tartalmas és jó rendezvényekkel feltöltenünk, az elmúlt évben pontosan 77 közös eseményt szerveztünk a program keretei között” – számolt be Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus végvári katonáknak nevezte a Hunyad megyei magyarságot, majd röviden ismertette a Megyeháza épületének történetét, amely az egykori Hunyad Vármegye Háza volt.

Végezetül Böjthe Csaba testvér szólalt fel, aki arról beszélt, hogy 20 éve él Déván és megállapította, hogy élhető itt az élet. „2300 gyereket nevelünk Dél-Erdélyben és soha nem ért sem engem, sem a gyerekeket bántódás amiatt, hogy magyarok vagyunk. Ezek tények, amelyek biztonságot adnak. Értékelem ennek a konferenciának a hangnemét és egyetértek vele: nem a vészharangokat kell kongatni, mert élhető itt az élet magyarként, hanem közös célokon és ezek megvalósításán kell gondolkodnunk, partnerségben a helyi hatóságokkal” – osztotta meg gondolatait Böjthe atya.

A szórványkonferencia délelőtti előadásán Az oktatási törvény által nyújtott lehetőségek a szórványban címmel tartott előadást Magyari Tivadar, az RMDSZ főtitkárhelyettese, Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola igazgatója pedig a szórványkollégium programot ismertette.

13 órától került sor a dévai prefektúra épülete előtt a Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopának ünnepélyes leleplezésére, amely Hunyad megye első köztéri magyar emlékműve. Kelemen Hunor szövetségi elnök az ünnepélyes leleplezésen elmondta: „sokszor vádolnak minket, erdélyi magyarokat azzal, hogy a múlt fele fordulunk. Azonban mi úgy véljük, ahhoz, hogy tudjuk, mire alapozunk, mire építjük jövőnket, ismernünk és vigyáznunk kell múltunk értékeire”.

Nagybarcsai Barcsay Ákos (1619-1661) erdélyi fejedelem, lugosi és karánsebesi bán, Hunyad vármegye főispánja, fejedelmi tanácsos, II. Rákóczi György idején Erdély politikai életének egyik meghatározó alakja. A most felavatott emlékművet eredetileg a XIX. században emelték, a nagybarcsai Barcsay birtok egykori parkjában. A parkot 1947 után felszámolták, mezőgazdasági területté alakították. Az emlékmű a közelmúltig egy kukoricás közepén porladt, most restaurálták és a Hunyad megyei prefektúra épülete, a hajdani vármegyeháza előtt kapott méltó helyet.

A Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett programok vasárnap is zajlanak, ekkor Marosillye, azaz a Bethlen Gábor szülőházának tartott Veres bástya lesz az események színhelye. 15 órától zászlófelvonásra, reneszánsz gyerekelőadásra, Bethlen Gábor életéről szóló előadásra, valamint dokumentumfilm vetítésre kerül sor.

A rendezvény szervezői: az RMDSZ országos és megyei szervezete, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács, a Téglás Gábor Iskolaközpont.

A rendezvény támogatói: RMDSZ országos szervezete, Communitas Alapítvány, Kovászna Megye Tanácsa, Hunyad Megye Tanácsa.

rmdsz.ro

 

Last Updated on Saturday, 12 November 2011 23:31
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat