|
Szerdai sajtókonferenciáján Mircea Băcală prefektus azzal vádolta meg a Colterm távfűtő vállalat és a városháza vezetőit, hogy magáncélokra felhasznált beruházások működtetésére költik el a lakosság pénzét. Băcală azt állítja: miközben a Colterm vezetői állandóan siránkoznak, hogy veszteséges a távfűtő vállalat, és nem győzik törleszteni adósságaikat, a vállalat pénzéből háromcsillagos hoteleket és jól felszerelt focipályát tartanak fent, amelyeket csak befolyásos személyek vehetnek igénybe. A prefektus „kémei” lefotózták a létesítményeket a sajtó számára, és a felvételekkel a lakosság pénzének elherdálását próbálták igazolni.
A képeken egy jól karbantartott, öltőzővel és elektronikus jelzőtáblával felszerelt, villanyfényes focipálya látható, amelyet nem tudni, ki használ, miután a Coltermnek már nincsen focicsapata. A zárt rendszerben működtetett mini hotelekről készült képeken csak a bejárat és a buja növényzettől szinte teljesen beborított kerítés látható, amely mögött állítólag hotelek és teniszpályák vannak. A prefektus végül azt állította, hogy a „Stonehenge” park néven elhíresült gyárvárosi zöldövezet, amely éppen a Colterm-szállók előterében található, szintén a hotelek befolyásos lakóinak a tiszteletére létesült.
Viorel Matei Colterm-igazgató cáfolta a közpénz elherdálásáról szóló perefektusi vádakat. A focipályát szerinte nem befolyásos magánszemélyek használják, hanem a Poli focicsapatai és más vendégcsapatok, akik 20 lej órabért fizetnek a jól felszerelt pályáért egy-egy edzés alkalmával. Az 1997-ben épített mini hotelek külföldi küldöttségek elszállásolására szolgálnak, és mindössze két alkalmazottal működtetik őket (egy takarítónő és egy őr). Matei azt állítja: a létesítményekre keveset költenek, és fenntartásukról nem fog lemondani a Colterm. A távfűtő vállalat igazgatója viszont azzal vádolta meg Mircea Băcală prefektust, hogy az általa kezdeményezett pereskedés miatt, amelyet végül a Colterm nyert meg, a vállalat 17 millió lej bevételtől esett el tavaly télen. Az elnökválasztások előtt a prefektus a bíróságon támadta meg a hőenergia drágításáról szóló városi tanácsi határozatot, így a drágítás csak idén szeptembertől léphetett életbe egy újabb tanácsi határozat alapján.
(Nyugati Jelen)
|