|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Thursday, 22 September 2011 22:21 |
|
Hívek nélkül maradt templomokat, fogyatkozó gyülekezeteket, gót betűs sírköveket rejtő temetőket bemutató fotókból, Czank Gábor katolikus plébánosnak a soknemzetiségű Bánság eltűnőben lévő emlékeit megörökítő képeiből nyílik kiállítás pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
A Bánságban hét nemzetiség élt egymás mellett békében több évszázadon keresztül, a második világháború után azonban megkezdődött a lakosság kivándorlása, amely a rendszerváltás után még inkább felgyorsult. A 21. századra a falvak elnéptelenedtek, az új betelepültek a régi idők építészeti és tárgyi emlékeivel, kultúrájával nem tudtak azonosulni, az épületek gyors romlásnak indultak – tájékoztatta Medgyesi Konstantin, a múzeum sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
Egyes falvak teljesen elnéptelenedtek, és olyan település is akad, ahol egyetlen idős bácsi maradt a korábbi 4000-4500 lelkes sváb nemzetiségből. Az újonnan beköltözők nemigen törődtek a templomokkal, kápolnákkal: a fapadokat és berendezési tárgyakat eltüzelték, a beomlott falakat elhordták építési anyagnak. Temes megyei Babsán a templom megmaradt falai között a helyi juhász tartja birkáit, az egyik parasztbarokk sváb ház utca felőli szobáját pedig istállóként használják.
Ezeket az épületeket, a Bánság jelenlegi állapotát örökítette meg mintegy 150 ezer fotón Czank Gábor katolikus plébános. 2004 óta járta a falvakat és az utolsó előtti pillanatban fényképezte le az eltűnőben lévő sváb és magyar településeket, a megmaradt templomokat, temetőket, népviseleteket, imakönyveket.
Az Ennyien maradtunk... - Szakrális emlékek a Bánságban című tárlaton – amely a Szakrális Hét és a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat része - a friss felvételek mellett archív fotókon keresztül ismerhetik meg az érdeklődők a világháború előtti Bánság életét. A falakon kéttucatnyi kinyomtatott fotográfia látható majd, a monitorokon pedig több mint száz digitális kép és film között böngészhetnek a vendégek.
MTI
|
|
Last Updated on Thursday, 22 September 2011 22:37 |