Az ünnep hagyományát 2007-ben Árpád vezér halálának ezerszázadik és az első szobori búcsú száztizedik évfordulóján élesztette újjá a park vezetése.
Tokovics Tamás igazgató elmondta az MTI-nek, hogy az ünnepi alkalom fő eseménye a monostor romjai között 11 órakor kezdődő szentmise lesz, amelyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrál pálosszentkúti pálos testvérekkel. Ekkor adják át a Szer Üzenete Díjat is, amelyet minden esztendőben olyan személyeknek ítélnek oda, akik nemcsak az emlékparkért, hanem az egész magyarságért sokat tettek. A díjazottak között volt eddig Kiss-Rigó László megyéspüspök, Böjte Csaba ferences szerzetes, Berecz András ének- és mesemondó, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az Aranycsapat tagjai, Trogmayer Ottó Széchenyi-díjas régész professzor, a szeri monostor épületegyüttesének feltárója, valamint Szörényi Levente zeneszerző.
Az emlékparkban egész nap színes és tartalmas programok várják az ide látogató ünneplőket, kicsiket és nagyokat egyaránt. A skanzen 1920-as évekből származó iskolájában és az épület környékén kézműves-bemutatókkal és -foglalkozásokkal, körhintával, ügyességi játékokkal szórakoztatják a gyermekeket, délután fellép majd a Kecskemét táncegyüttes és a csíkszeredai Role együttes is.
MTI