|
A Temes Megyei Önkormányzat és a Szektoriális Operatív Program Környzetvédelmi Alapját menedzselő hatóság kedden bemutatta a sajtó képviselőinek az ország legnagyobb és legkorszerűbb technológiát alkalmazó környezetbarát hulladéktárolóját, amely Gizellafalván épült meg a Temes Megyei Tanács saját erőforrásaiból.
Mircea Leschian, a Környzetvédelmi Alapot menedzselő hatóság helyi képviselője bemutatta a sajtónak a 60 hektáros területen 21 millió eurós költséggel felépített gizellafalvi létesítmény paramétereit: az első tároló 70,156 ha területű, 623 000 köbméter befogadóképességű és 5-6 év múlva telik meg hulladékkal, miközben elkészül a második, az elsővel összefüggő tároló, amely 9 évre biztosítja a megye hulladékának környezetkímélő elhelyezését. Ezután épül meg sorban a harmadik, negyedik és ötödik tároló, amelyeket egyenként 9 évre terveztek. A gizellafalvi hulladéktároló legkevesebb 41 évre megoldja Temes megye hulladéktárolási gondjait. A létesítmény egy 50 millió eurós költséggel megépülő, integrált hulladékgazdálkodási rendszer része lesz, amely megyeszerte biztosítja a hulladék összegyűjtését, szétválogatását, tömörítését és tárolását. „Országos szinten 40 ilyen környezetbarát hulladéktároló épül meg – nyilatkozta a sajtónak Mircea Leschian –, közülük 18-nak a megépítése folyamatban van, de ebből a típusból a Temes megyei az első, amelyik elkészült, mert a megyei önkormányzat megelőlegezte a finanszírozást. Ha megépül a teljes integrált rendszer, ez Temes megye számára hosszú távon és európai színvonalon megoldja a hulladékgazdálkodás kérdését. Az újságírókat autóbusszal szállították Gizellafalvára, ahol Adam Crăciunescu Temes megyei alelnök mutatta be az önkormányzat erőfeszítésével néhány hónap alatt megépített létesítményt:
„Ennek a hulladéktárolónak már évekkel ezelőtt el kellett volna készülnie – nyilatkozta a sajtónak Adam Crăciunescu, a megyei önkormányzat alelnöke –, ezért úgy döntöttünk, hogy megelőlegezzük a létesítmény finanszírozását és ugyanakkor az európai uniós támogatást is megpályázzuk a Környezetvédelmi Alapból. Kiírtuk a versenytárgyalást, elvégeztettük a munkálatokat és mintegy 21 millió eurós beruházással elkészült a gizellafalvi létesítmény, amely ebben a pillanatban már működőképes. Folyamatban van a hulladéktárolót működtető cég kiválasztása, remélem, hogy szeptember végén–október elején a gizellafalvi hulladéktároló fogadhatja a megye területén keletkező előválogatott hulladékot. A Szektoriális Operatív Program Környezetvédelmi Alapjához benyújtott pályázatunk kielemzése Brüsszelben folyamatban van.” Crăciunescu a sajtónak azt is elmondta: a hulladéktárolót 30 hektáros erdősávval választják el Gizellafalva és Sziklás településektől.
A médiák képviselőit végigvezették a „hulladék útján”, amelynek első állomása a hulladékszállító járművek mérlegre helyezése. Távozáskor üresen is lemérik a járműveket, így pontosan nyilvántartják a Gizellafalvára érkezett hulladék mennyiségét. Ezután külön dolgozzák fel az ún. „zöld” hulladékot, a „száraz” hulladékot és a „nedves” háztartási hulladékot. A nem hasznosítható, száraz hulladék közvetlenül a környezetbarát tárolóba kerül.
Az újrahasznosítható anyagok kiválogatása után az erjedő anyagokat tartalmazó háztartási hulladék különleges biokonténerekbe kerül, ahol 60-70 C fokos hőmérsékleten vegyileg stabilizálják és semlegesítik a rothadó anyagokat. Az ily módon kezelt nedves hulladékot összepréselik, majd végül ez is a tárolóba kerül. A környezetétől gondosan elszigetelt hulladéktárolóból a szennyvizet kivezetik és megtisztítják, majd végül a Temes folyóba vezetik.
A gizellafalvi hulladéktároló túl van a próbaüzemen és az üzemeltető cég kiválasztása után, idén szeptember–októberben működésbe helyezik.
Nyugati Jelen
|