|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Wednesday, 29 June 2011 14:11 |
|
A Szegeden folyó természettudományos és informatikai kutatásokat bemutató és népszerűsítő új közművelődési intézmény épül 2012 őszére mintegy 2 milliárd forintból a csongrádi megyeszékhelyen.
A négyszintes, csaknem 7 ezer négyzetméteres hasznos alapterületű épület kivitelezési költségeiből 1,65 milliárd forintot uniós támogatás fedez, 360 millió forint pedig az önkormányzati önerő – mondta Botka László (MSZP) polgármester a beruházásról tartott szerdai tájékoztatón.
Az intézmény – amelynek elnevezéséről ősszel lakossági névpályázat után döntenek – egyik fontos attrakciója a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) ideköltöző informatikatörténeti múzeuma lesz. Az Európában egyedülálló gyűjtemény megismerteti a látogatókat a számítástechnika múltjával, az SZTE Informatórium interaktív kiállítási tere pedig az egyetemen zajló informatikai kutatásokba enged majd bepillantást.
Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjával közösen látványlaboratóriumokat alakítanak ki, ahol a természettudományok törvényszerűségeit, érdekességeit ismerhetik meg a Tisza-parti városban tanuló vagy idelátogató diákok és a felnőttek.
Az új központban folytatja tevékenységét a város egyik fontos kulturális intézménye, a Százszorszép Gyermekház is. Szalados László, a kivitelező KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az intézményben – amely a tervek szerint 2012 szeptemberére készül el – korszerű és környezetbarát energetikai megoldásokat alkalmaznak. Az épület hűtését és fűtését hőszivattyúk és napkollektorok biztosítják, a felhasznált villamos energia egy részét pedig napelemek termelik majd.
MTI |