|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Sunday, 19 June 2011 14:00 |
|
Sikeresen pályázott a hosszú ideje remek kapcsolatokat ápoló Arad megyei Lippa és a Csongrád megyei Csanádpalota, így a két településnek most összesen 295 ezer eurónyi, vissza nem térítendő uniós forrás áll rendelkezésére infrastrukturális beruházások műszaki dokumentációinak elkészítésére.
Konkrétan, Lippa 39,2 kilométernyi utca és 36,1 km esővízcsatorna felújítását-építését célzó megvalósíthatósági tanulmány, valamint más dokumentáció megrendelésére kap 245 ezer eurót – mint projektvezető – Csanádpalota pedig 50 ezer eurót két kilométernyi utca, valamint egy, Nagylakra vezető új út és egy híd műszaki dokumentációjára. Az út egyébként az autópályára való felhajtást segíti majd.
Marius Jurcă lippai polgármester elmondta, a város komoly infrastrukturális gondokkal küszködik, a lemaradás óriási, az autók kátyús, rossz utcákon kénytelenek közlekedni, ami a gazdasági fejlődést is fékezi, s most minden lehetőséget megragadnak a hátrány ledolgozására. Az esővízcsatorna lefektetése után pedig természetesen aszfaltozni fognak. Miután elkészülnek a szükséges tervek, és megvalósulnak a beruházások, összesen közel 15 ezer lakóst érint a két városban a fejlesztés.
Nyugati Jelen
|
|
Last Updated on Monday, 20 June 2011 14:21 |