|
A múlt hét végén megyénkbe látogatott a Szolnoki Nyugdíjas Egyesület nyolc tagja. A kis csoport Kárpátaljára tervezett kirándulást, csakhogy Cserfalvi József, a Resicabányai Magyar Ház régi ismerőse meggyőzte a szervezőket, hogy inkább Krassó-Szörénybe látogassanak. Így is történt, a már jól ismert resicabányai meleg fogadtatás és persze megyénk természeti szépségei döntőnek bizonyultak. Pénteken meglátogatták Vaskőn a Gruiescu-féle ásványgyűjteményt, majd a Magyar Házban találkoztak az RMDSZ vezetőségének néhány tagjával, megismerhették a helyi magyarság helyzetét és tevékenységét az állandó fényképkiállítás segítségével.
Találkozni szerettek volna városunk polgármesterével is, akit már tavaly Szolnokon megismertek. A találkozó szombaton délután, a városvezető esketési programja után létrejött. Vendégeink előtte megismerkedhettek a román házasságkötési hagyományokkal. A találkozón a küldöttség három tagja, Cserfalvi József csoportvezető, Szerencsés Sándor városi tanácsos és Nagy Sándorné, a nyugdíjas egyesület ügyvezető elnöke vett részt.
Mihai Stepănescu polgármester, aki már kétszer járt Szolnokon testvérvárosi kapcsolat kiépítése végett, nem szívesen emlékezett a szolnoki elöljárók huzavonájára, de nem adta fel a reményt, és nyomatékosan leszögezte: egy év alatt a testvérvárosi kapcsolatnak működőképesnek kell lennie, mert az európai pénzekre a közös pályázatokat le kell tenni. Az idő múlik, a polgármesterek mandátuma is lejár lassan. Szerencsés Sándor tanácsos megígérte: lobbizni fog a két város, Szolnok és Resicabánya kapcsolatáért.
Délután a Magyar Házban a vendégek megnéztek egy ipartörténeti fényképkiállítást A resicai vízművek 100 év utáncímmel, majd három kisfilmet, amelyek a resicabányai és szolnoki dalcsoportok 2009-es és 2010-es szolnoki, resicabányai és boksánbányai közös fellépése alkalmából készültek.
Vasárnap, az utolsó napon a szolnokiak Herkulesfürdőt keresték fel, ahol, ott Tauber Ernő helytörténész és képeslapgyűjtő fogadta őket egy jó, pihentető gyógyfürdéssel.
(Nyugati Jelen)
|