|
Written by Administrator
|
|
Sunday, 22 August 2010 12:52 |
|
Szombaton került sor a Lugost elkerülő 9,6 km-es útszakasz pompás felavatására, a rendezvényen jelen volt Emil Boc miniszterelnök és Radu Berceanu közlekedési miniszter is. Eredeti módon tesztelték a fennebb említett politikusok az új utat, amikor a Temes Megyei Tanács elnökével, Constantin Ostaficiuc-al beültek egy Dacia Dusterba és egy teli vizespoharat helyeztek el az autó műszerfalára, amelyből, az út szinte 10 km-es hosszúsága megtette alatt egy csepp sem ömlött ki. A körgyűrűt 2008-ban kezdték el építeni, a végösszeg 27 millió euróra emelkedett, amelyet az Európai Unió és a Román Állam biztosított.
Radu Berceanu miniszter azt nyilatkozta, hogy 2011-ben az Arad és Temesvár közötti autópálya felavatására kerül sor és ugyancsak jövőre elkezdődnek a munkálatok a Nagylak–Nagyszeben, valamint a Temesvárt Nagyszebennel összekötő autópályán is. A karánsebesieknek örömére majd csak jövőre – ha bejönnek Berceanu ígéretei – kerülhetjük meg városukat a körgyűrű segítségével. Constantin Ostaficiuc kissé humoros Bocnak szánt beköpése biztos sok más temesvári fejébe megfordult már: “Végre egy kormány, amelyik a Bánságra is gondolt”.
Miközben a romániai előjáróságok minden újonnan felavatott útrészlegnek úgy örülnek, mint majom a farkának, érdemes megemlíteni, hogy Bulgária már több mint 400, Magyarország, pedig 1300 kilométer autópályával rendelkezik.
Darida Koppány
|
|
Last Updated on Sunday, 22 August 2010 13:00 |