|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Saturday, 26 February 2011 22:16 |
|
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház március 2-án újra műsorra tűzi Peter és Zheni Pashov Amor omnia című nonverbális előadását, melyre 19:00 órától a színház Nagytermében kerül sor. A 2008/2009-es évadban bemutatott és azóta is nagy sikernek örvendő darab egy különleges, Romániában eddig még be nem mutatott produkció, egy egyedi fény- és árnyjáték, mely több helyen vendégszerepelt már itthon és külföldön, fesztiválokon egyaránt. Fő témája a szerelem, mely különböző perspektívában mutatkozik meg. Az ember és környezetének a kapcsolata hangsúlyozódik ki, továbbá bebizonyosodik ismét, hogy a szerelmet, mint érzést nemcsak szavakban lehet kifejezni.
Az előadásra jegyek elővételben 16 lejes egész áron, illetve 8 lejért kedvezményesen a színház jegyirodájában válthatók.
Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy az előzetes helyfoglalások az előadás kezdése előtt 20 perccel érvényüket veszítik. Kérjük időben váltsák ki jegyeiket! A jegyiroda nyitvatartása: hétköznap 10-13, szerdán és pénteken 17-19 óra között is, illetve minden előadás előtt egy órával lehet jegyet váltani; cím: Alba Iulia utca 2. szám, telefon: 0356-450.606, e-mail cím:
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
. Szeretettel várunk mindenkit!
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház sajtóközleménye
|
|
Last Updated on Saturday, 26 February 2011 22:22 |