|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Wednesday, 13 October 2010 23:55 |
|
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén is vendégül látja a brassói Duo Bastet egyetemista diákszínjátszó csoportot. Ezúttal a Stühle für den neuen Mieter (Székeket az új lakónak) című kétszemélyes darabot láthatják október 16-án 19 órától a Stúdió Teremben. A Duo Bastet két színházszerető ember kettőse: Carmen Elisabeth Puchianu, a brassói Transilvania Egyetem munkatársa és Robert Gabriel Elekes, a Transilvania Egyetem doktorandusa. Néhány éve dolgoznak együtt, főként improvizációs darabokon és az úgynevezett rendezői színház terén (Regietheater).
Tavaly a Nyktophobie. Oder: Mephistos später Gruß an Faust (ford.: Niktofóbia. Avagy Faust elkésett köszöntése) című monodráma volt látható a temesvári magyar színházban. Stühle für den neuen Mieter (Székeket az új lakónak) Eugene Ionesco sajátos újraértelmezése szövegkollázs formájában. A műben szereplő pár az új lakó fogadására készülődik. A két színész változatos módszerekkel mutatja be a lét abszurditását és teatralitását. Ezáltal az előadás nem csak a két szereplő belső világával, hanem magával a színházzal és ennek színpadon való megjelenítésével is foglalkozik. Felhívjuk a kedves nézők figyelmét, hogy az előadás német nyelvű. Jegyek elővételben a színház jegyirodájában válthatók 10 lejes egész áron, illetve kedvezményesen 5 lejért. A jegyiroda nyitvatartása: hétköznap 10-13, szerdán és pénteken 17-19 óra között is, illetve minden előadás előtt egy órával lehet jegyet váltani; cím: Alba Iulia utca 2. Szám, telefon: 0356-450.606, e-mail cím:
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
. Szeretettel várunk mindenkit!
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház sajtóközleménye
|
|
Last Updated on Wednesday, 13 October 2010 23:59 |