|
Utolsó idei koncertjéhez érkezett a Román Kulturális Intézet dzsesszsorozata: a Jazzmozdony csütörtöki estjén a román és magyar zenészekhez egy neves szlovák muzsikus csatlakozik a Budapest Jazz Clubban. Bartha Csaba, a román intézet igazgatóhelyettese, a Jazzmozdony főszervezője elmondta az MTI-nek, hogy az idei utolsó koncerten Robert Ragan szlovák nagybőgőssel egészül ki a román és magyar fellépők sora. Ragan korai éveiben skandináv popegyüttesekben zenélt, 1998-ban létrehozta a Nothing But Swing Triót, amellyel a következő évben elnyerte a pozsonyi Christmas Jazz Festival nagydíját. Tanulmányai végeztével 2004-ben alapító tagja volt a PaCoRa triónak, amellyel Kanadában, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Svédországban és Görögországban turnézott. Robert Ragan áprilisban a Jazzmozdony extrán már bemutatkozott Budapesten - jegyezte meg Bartha Csaba. Csütörtökön színpadra lép Paul Weiner is. A zongorista Temesváron született, de 1977 óta Heidelbergben él, és díszpolgára a dzsessz szülővárosának, New Orleans-nak.
Zenei sikerei Németországhoz kötődnek, számtalan formációban játszik a különböző dzsesszfesztiválokon, mint a Jazz Keller, a Jazz Life Frankfurt vagy a Rheingau Jazz Festival. Spirale című lemeze, amelyet még Románia elhagyása előtt adott ki, alternatív hangzása miatt nagy sikert aratott. Paul Weiner nevéhez kötődik Románia legtöbb rajongót vonzó dzsesszfesztiválja, a Garana Jazz Festival, amelynek ő az egyik szülőatyja.
Az idei utolsó Jazzmozdony-koncerten a magyar színeket Kőszegi Imre dzsesszdobos, zenepedagógus képviseli, aki 1966-70 között Nyugat-Európában zenélt, majd itthon többek között Pege Aladárral, Gonda Jánossal, Szabados Györggyel, Csík Gusztávval és Szakcsi Lakatos Bélával játszott együtt. Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszékén és elnöke volt a Magyar Jazz Szövetségnek. Több mint 150 popzenei és dzsesszlemez elkészítésében működött közre itthon és külföldön. Kőszegi Imrét idén Liszt-díjjal tüntették ki. A román-német, szlovák és magyar "kocsikkal közlekedő" Jazzmozdony pénteken érkezik Szegedre, ahol a muzsikusok este 7-kor adnak koncertet a Grand Cafe Cinemában - tette hozzá a román intézet igazgatóhelyettese.
MTI
|