|
Október 9-én vasárnap este díjátadó gálával ért véget Gyergyószentmiklóson a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. A versenyprogramban bemutatott Kvartett, az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület koprodukciója Balog József rendezésében, két díjat nyert el a szakmai zsűritől. Az idei zsűri tagjai – Kötő József, színháztörténész, Sebestyén Rita, író és színháztörténész, Zsehránszky István, színházkritikus, Radu Macrinici, a nagybányai színház és az Atelier fesztivál igazgatója, valamint Bicskei István, a Pécsi Országos Színházi Fesztivál előadásválogatója, a JEL Színház művésze.
A legjobb női alakítás díjával jutalmazták Éder Enikőt Heiner Müller Kvartett című előadásában Merteuil szerepének megformálásáért, illetve különdíjjal jutalmazta az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület Kvartett című produkcióját annak látványvilágáért és esszéisztikus stílusáért.
A tíznapos színházi fesztiválon 23 előadás várta az érdeklődőket. Románia valamennyi magyar színháza, a bukaresti zsidó, a szebeni és a temesvári német színház mellett független színházi társulatok (például a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a kolozsvári Váróterem Projekt), és az ország színitagozatos hallgatói (Temesvárról, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről) is megmérettették magukat. Magyarországi kisebbségi színházak – a Szarvasi Szlovák Színház, illetve a budapesti Cinka Panna Cigány Színház – mellett a magyarországi színházakat a MASZK Egyesület koprodukcióban készült előadása képviselte, sikerrel.
A zsűri által odaítélt díjak: A legjobb előadás díja: Székely Csaba Bányavirág című művének színrevitele a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió előadásában.
A legjobb rendezés díja: Victor Ioan Frunză Tasnádi István Finito című művének színreviteléért a Csíki Játékszínben.
A legjobb női alakítás díja: Éder Enikő Heiner Müller Kvartett című előadásában Merteuil szerepének megformálásáért.
A legjobb férfialakítás díja: Bányai Kelemen Barna Székely Csaba Bányavirág című előadásában nyújtott alakításáért.
A zsűri különdíja: Az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület Kvartett című produkciójának látványvilágáért és esszéisztikus stílusáért.
A zsűri különdíja: A sepsiszentgyörgyi M Studio A behajtó című előadásáért.
A zsűri különdíja: A társulat eszköztárának megújításáért a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely Peter Handke Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című előadásában.
A zsűri különdíja: László Csabának, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata tagjának Dorota Masłowska Két lengyelül beszélő szegény román című előadásában nyújtott alakításáért.
A zsűri különdíja: Bianca Imelda Jeremiasnak Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című előadása díszleteinek és jelmezeinek terveiért.
A legjobb fiatal színész alakításdíja:
Alexandra Fasolă-nak, a Bukaresti Állami Zsidó Színház tagjának Teibele megformálásáért Isaac Bashevis Singer, Eve Friedman Teibele démona című előadásában.
Nyugati Jelen
|