|
Written by Administrator
|
|
Tuesday, 27 July 2010 19:18 |
|
2010. július 29. - augusztus 01., Kölcsey Központ, Baltazár Dezső tér
A világ tíz legjobb kórusversenyének egyike. A kétévente megrendezett kórusverseny a kortárs kóruszene - különösen a magyar kortárs kóruszene - alkotó és bemutató fóruma. Az eseményt igényes, a szélesebb közönség számára is szórakoztató zenei programok kísérik.
Július 29-én a kórusok látványos felvonulásával és a nyitóhangversennyel kezdetét veszi a Bartók Béla XXIV. Nemzetközi Kórusverseny-és Folklórfesztivál. A kórusverseny történetében először fordul elő, hogy nagy létszámú kórusok jelentkeztek a világ több országából, többek között Kubából, Kínából, Litvániából, Lengyelországból, Franciaországból, Olaszországból…
A versenyző kórusok a folklórbemutatón népviseletben mutatják be saját népük kultúráját, szokásait, táncait A tíz tagú szakmai zsűrit négy magyar és hat külföldi szaktekintély alkotja. Négy magyar kórusért is izgulhat majd a közönség, ebből három debreceni kórus, amely szintén újdonság a kórusverseny történetében. Kísérő rendezvény is színesíti versenyt. Magyar és francia képzőművészek anyagából látható majd kiállítás. A kiállítás Bartók Béla munkássága előtt tiszteleg. Augusztus 1-jén záróünnepséggel és díjkiosztó gálával ér véget a Nagydíjért folyó küzdelem.
Július 29. csütörtök 14:00 Gyöngyösi Levente zeneszerző előadása - K 17:00 Kiállítás megnyitó: Hommage á Bartók - K 17:30 Nyitóünnepség – B 20:00 Nyitó díszhangverseny – K Műsor: Megyeri Krisztina, Kákonyi Árpád, Gárdonyi Zoltán a cappella művei; Gyöngyösi Levente: Missa Vanitas vanitatum – ősbemutató Előadók: Hamvasi Szilvia (szoprán) Kovács István (basszus) Vox Iuventutis Gyermekkar Debreceni Kodály Kórus Karigazgató: Pad Zoltán Debreceni Filharmonikus Zenekar Vezényel: Pallagi Etelka, Pad Zoltán Vashegyi György Belépőjegy: 1700 Ft
Július 30. péntek Elődöntők – K 9:30 Gyermekkarok 11:00 Ifjúsági kórusok 13:30 Egyneműkarok 15:20 Eredményhirdetés 15:30 Kamarakórusok 17:50 Eredményhirdetés 18:00 Vegyeskarok 21:00 Kórusok folklórbemutatói – B
Július 31. szombat Döntők – K 9:30 Gyermekkarok 11:00 Ifjúsági kórusok 13:30 Egyneműkarok 15:20 Eredményhirdetés 15:30 Kamarakórusok 17:50 Eredményhirdetés 18:00 Vegyeskarok 21:00 Kórusok folklórbemutatói – B
Augusztus 1. vasárnap 11:00 Verseny a Kórusverseny Nagydíjáért – K 16:00 Musica Sacra – a Kórusverseny résztvevőinek fellépése Debrecen templomaiban 20:00 Díjkiosztó ünnepség és záróhangverseny – K Műsor: Liszt Ferenc: XIII. zsoltár Előadók: Klein Ottokár (tenor) Debreceni Kodály Kórus Karigazgató: Pad Zoltán Canticum Novum Kamarakórus Karigazgató: Török Ágnes Debreceni Filharmonikus Zenekar Vezényel: Bogányi Tibor Belépőjegy: 1700 Ft
Bérlet: 2800 Ft (Nyitó hangverseny és a Nagydíjas verseny)
B = Baltazár tér, K = Kölcsey Központ
Rossz idő esetén a Baltazár térre tervezett programok a Kölcsey Központban kerülnek megrendezésre. A versenyprogramok és folklór programok szabadon látogathatók.
(fonixinfo.hu) |
|
Last Updated on Tuesday, 27 July 2010 23:50 |