|
Azok a fiatalok, akik legalább egyszer megfordultak a fekete-tengeri Vama Vechén bizonyára átélték már azt, amit a Stufstock Fesztivál mondani akar a mai fiatalok számára. Ez a fesztivál nemcsak zenei üzenetet hordoz, hanem egy életstílust, egy nonkonformista gondolkodási módot próbál átadni azoknak, akik hajlandóak felmondani, talán pár napra is a városi élet rutinját és jelentéktelenségét.
Az itteni hullámzó tenger, a talp alatti forró homok, a civilizáció távolléte más értelmet adnak a világnak. Ebben a csodálatos közegben jött létre 9 évvel ezelőtt a Stufstock yfesztivál, amelyre évente ezrek fiataljai jönnek elfelejteni a világot és elmerülni a tengerparti jó hangulatba.
Idén augusztus 21-28. között zajlott a Stufstock fesztivál. A hét elején román és magyar filmek vetítésére és színdarabok előadására került sor. E mellett az érdeklődők különböző témájú fotó műhelymunkákra iratkozhattak fel vagy hangszertanulással tölthették a forró tengerparti napokat. Csütörtökön és pénteken léptek föl a fesztivál újszülöttjei a Stufstock Newcomers verseny keretén belül. Ennek hagyománya van már a Stufstockon, mivel több hazai immár híres csapat itt került először reflektorfénybe. Idén kilenc csapat mérte össze erejét ezen a versenyen. Az első helyett a kolozsvári Skullp black metal együttes nyerte meg, kik agresszív zenéjük ellenére elnyerték úgy a nézők, mint a zsűri tetszését a komoly színpadi hozzáállásukkal. Második helyett a bukaresti Manfellow nyerte meg, majd a harmadik helyezett a temesvári Chiroptera együttes lett. "Láttuk bennük azt a szikrát, azt a tüzet, ami szükséges egy rock zenekarban, ami segítségével megfogják a nézőközönség figyelmét" - monda a Chiropteráról Andy, az Altar énekese, aki tagja volt a zsűrinek. E három csapatnak alkalma volt szombat este fellépni a Stufstock fesztivál nagyszínpadán.
A hétvégi koncertek közül bizonyára emlékezetes marad a Trooper, Altar, Negura Bunget, Byron, Alternosfera, Niște Băieți vagy az Iris. A Stufstock fesztivál tengerparti színpadja teljesen más hangulatot biztosít. Nem mindennapi az, hogy a számok közti csendet a tenger hullámai, a sirályok rikácsolása töltik meg vagy a forró homok melegíti a talpunkat, miközben mezítláb táncolunk kedvenc együttesünk zenéjére."Aki eljön Vama Vechére abban van egy kis furcsaság, egy kis bolondság, egy kis szabadságérzés, amit itt kimutathat anélkül, hogy valaki elítélné ezért" - monda Andy, az Altar együttes énekese.
"Vama Veche egy különleges hely. Ide gyűl össze évente az összes hippy, rocker, alkoholista költő, ró vagy művész. Olyan emberek jönnek el ide, aki élvezik és értelmesen felfogják, hogy miről van szó ezen a fesztiválon." – mondta el véleményét a koncert után Albert, a Niște Băieți együttes énekese.
A Stufstock fesztiválnak minden évben sikerül bebizonyítania azt, hogy a rock zene nem hallt meg. Évek óta itt találkoznak Románia fiataljai, fenntartva e hely eredetiségét és szabadságát.
Baruta Krisztina
|