|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Tuesday, 26 July 2011 14:24 |
|
Építhet tornyot a Sziget Fesztivál helyszínén a Vodafone, de nem az eredeti tervek szerint: kilátó például nem lesz az építményen. A hatósági engedélyezési eljárással megbízott XI. kerületi önkormányzat jegyzője kedden az MTI-vel azt közölte, a cég változtatott eredeti tervein, így a megvalósításhoz már nem szükséges hatósági engedély. Horti István elmondta, az egyeztetés során abban állapodtak meg, hogy a cég olyan tornyot épít a szigeten, amely nem engedélyköteles, és bejelentés nélkül is felállítható.
Az ügy előzménye, hogy a fesztivál 30 méter magas, az eredeti elképzelések szerint kilátóként is funkcionáló tornyának felállítását építési engedélyhez kötötte a fővárosi kormányhivatal. Az engedély kiadását a szakhatóságok azonban hiánypótláshoz kötötték. Horti István az MTI-nek cáfolta azt a lapinformációt, amelyik szerint a Vodafone-val történt egyeztetés után határozatot hoztak volna arról, hogy a hivatal építési engedély nélkül adna hozzájárulást. A jegyző azt közölte, hogy a cég és az önkormányzat közötti egyeztetés valóban sikerrel zárult, ám nincs szó hozzájárulás kiadásáról: a tornyot azért építhetik fel hatósági engedély és bejelentés nélkül, mert a cég változtatott az eredeti tervein, az új tervek megvalósításához pedig nincs szükség hatósági eljárásra.
Elmondta, a módosítások szerint nem létesül kilátó, személyfelvonó, a vendéglátás a torony földszintjén történik, továbbá az eredetileg tervezett reklámfelületet sem helyezik el, tehát a torony nem minősül reklámhordozónak.
MTI
|
|
Last Updated on Tuesday, 26 July 2011 15:48 |