Ma 2012. May 25., Friday, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
Nemzetközi kamarakórus-verseny Pécsen PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Wednesday, 08 June 2011 21:12

Az első kórus már elindult a több mint háromezer kilométerre lévő Jekatyeringburgból a Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Versenyre, amely pénteken kezdődik a baranyai megyeszékhelyen. A város, a Nevelők Háza Egyesület, valamint a Pécsi Kamarakórus szervezésében megvalósuló versenyt 22. alkalommal rendezik meg a megyeszékhely több helyszínén. Az esemény pénteken este nyitóceremóniával indul, és hétfőn zárul a gálával egybekötött díjkiosztóval.     Vincze Csilla főszervező, a Nevelők Háza Egyesület ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a versenyen hat magyar kórus indul Pécsről, Szegedről, Debrecenből, Majsról és Dombóvárról, valamint három külföldi együttes Berlinből, Jekatyeringburgból és Mariborból. 

A verseny három fordulós lesz. Az első körben - Vincze Csilla szerint a világ kórusversenyein egyedülálló módon - egy ismeretlen művet 75 perc alatt kell a részvevőknek elsajátítaniuk, majd előadniuk. A második fordulóban egyházzenei művekkel lépnek fel a kórusok, ezzel kapcsolódik a rendezvény a Liszt-év eseménysorozatához. A verseny harmadik részében pedig világi alkotásokkal állnak a karok a zsűri elé.     Vasárnap este nyolckor a Kossuth téren a Pécsi Országos Színházi Fesztivál színpadán közös éneklésre várják a szervezők a kórusokat, a POSZT résztvevőit és az érdeklődőket Lakner Tamás karnagy vezényletével.
A hétfői gálahangversenyen a közönség is szavazhat, a díjkiosztón az általa legjobbnak ítélt kart is megjutalmazzák.

MTI

 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat