Ma 2012. May 25., Friday, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó - mozgásban a TESZT + PROGRAM PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Wednesday, 20 April 2011 20:20

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hagyományaihoz híven idén is megrendezi a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozót, a TESZT-et. Az eseményre az eddigiekhez hasonlóan május 22–27. között kerül sor. A 2007-ben útjára indult TESZT fő céljai közé tartozik a Bánság multikulturális jellegének hangsúlyozása és a régió színházai közötti kapcsolat megerősítése. Idén a temesvári magyar társulat két nagysikerű produkciója látható a főprogram keretén belül: Mellékhatások címmel Woody Allen novellái alapján egy stúdióelőadást tekinthetnek meg a nézők Katona Gábor rendezésében, majd William Shakespeare közismert vígjátéka az Ahogy tetszik kerül színpadra Koltai M. Gábor rendezésében.
A soron következő TESZT tematikájában külön hangsúlyt kapott a mozgás. Ennek következtében a temesvári magyar színházban először lép fel a budapesti TranzDanz táncegyüttes Bankett című előadásukkal, melyet Kovács Gerzson Péter rendezett, a szintén budapesti Tünet Együttes, akik Szabó Réka rendezésében Karc – szabad ötletek színészekre és táncosokra című produkciójukat mutatják be, Döbrei Dénes és Varga Heni duója, melynek címe Five for Two, valamint a már visszajáró Újvidéki Színház, mely William Shakespeare: Szentivánéji álom című nonverbális előadását mutatja be, a temesvári nézőknek jól ismert Puskás Zoltán rendezésében.


A házigazda temesvári társulat – saját produkciói, valamint a mozgáselőadások mellett – szokásához híven ismét meghívta a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat, ezúttal két előadással. Az első Béres Márta One-girl show-ja, melyet Tolnai Ottó: a Kisinyovi Rózsa című előadás követ; mindkettőt Urbán András rendezte. Ugyanazon városból érkezik a Szabadkai Népszínház, mely ezúttal Henrik Ibsen: Nóra című produkcióját mutatja be. Látható majd az Aradi Kamaraszínház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója, Jean Genet: Cselédek címmel. Az idei TESZT-ről sem hiányzik majd a temesvári nézők számára jól ismert Mucsi Zoltán és Scherer Péter, akik Thúróczy Szabolccsal hármasban adják elő Tasnádi István: A fajok eredete című darabját, Dömötör Tamás rendezésében.
A főprogram mellett a TESZT idén is különböző off-programokkal egészül ki, melynek részleteiről a későbbiekben tájékoztatjuk nézőinket.

TESZT – TEMESVÁRI EURORÉGIÓS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ
2011. MÁJUS 22-27.

VASÁRNAP – május 22. 19:00, Nagyterem TranzDanz táncegyüttes, Budapest (HU) BANKETT R.: Kovács Gerzson Péter 
HÉTFŐ – május 23. 17:00, Stúdió Terem Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár MELLÉKHATÁSOK – Woody Allen nyomán  R.: Katona Gábor  19:00, Nagyterem Újvidéki Színház, Újvidék (SRB) WILLIAM SHAKESPEARE: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM R.: Puskás Zoltán
KEDD – május 24. 18:00, Nagyterem Tünet Együttes, Budapest (HU) KARC - SZABAD ÖTLETEK SZÍNÉSZEKRE ÉS TÁNCOSOKRA R.: Szabó Réka  21:00, Nagyterem Nézőművészeti Kft., Budapest (HU) TASNÁDI ISTVÁN: A FAJOK EREDETE R.: Dömötör Tamás 
SZERDA – május 25. 18:00, Nagyterem Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár WILLIAM SHAKESPEARE: AHOGY TETSZIK R.: Koltai M. Gábor
22:00, Stúdió Terem Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka (SRB) BÉRES MÁRTA ONE-GIRL SHOW R.: Urbán András 
CSÜTÖRTÖK – május 26. 17:00, Stúdió Terem Aradi Kamaraszínház, Arad (RO) - Zsámbéki Színházi Bázis, Zsámbék (HU) JEAN GENET: CSELÉDEK R.: Radu Dinulescu  19:00, Nagyterem Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka (SRB) TOLNAI OTTÓ: A KISINYOVI RÓZSA R.: Urbán András 
PÉNTEK – május 27. 17:00, Nagyterem Szabadkai Népszínház – Magyar Társulat, Szabadka (SRB) HENRIK IBSEN: NÓRA R.: Szekeres Csaba  21:00, Nagyterem Kobez - Centre Memoire du Corps, Toulouse (FR) FIVE FOR TWO R.: Döbrei Dénes és Varga Heni

Szeretettel várunk idén is mindenkit a TESZT-re!

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház sajtóközleménye

 

 

Last Updated on Wednesday, 20 April 2011 20:28
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat