|
TFC-MCFC 0:1 (0:0) Jogosan vártak a szurkolók és a klub vezetősége egy jó meccsre a kedvenceik részéről, mert a temesváriak egyáltalán nem álltak távol egy döntetlentől, vagy, kicsit sem túlozva, egy felejthetetlen nyereségtől. A temesvári lila-fehérek energikusan, lelkesen kezdték a mérkőzést az a csapat ellen, amelynél idén nyáron 160 millió eurót fektetett be a klubfőnök, a jó kezdéshez a jelenlévő 25 ezer szurkoló is hozzájárult. Nem sok támadásban részesült a közönség az első félórában, kivéve a 14. percben történt akciót, amikor a temesváriak tizenegyest reklamáltak, miután Zabaleta szerelte Magerát, de Meyer intett, hogy nem volt szabálytalan.
A 35. percben Curtean szépen dekázott az ellenfél tizenhatosán belül, majd kapura lőtte, ám Joe Hart sem kezdő hálóőr. A 36. percben a stadion ismét őrjöngött, miután Meyer nem adott tizenegyest, pedig mindenki úgy látta, hogy de Jong kézzel érintette Contra lövését. A szünetben Mancini szavai biztos hatottak játékosaira, mert ezek sokkal határozottabban kezdték a játékot: a 72. percben, a csak negyed órája pályán levő Balotelli hálóba lőtte az Adebayortól kapott labdát, 0:1 és a bánsági drukkerek már tudták: Manchesterben szinte lehetetlen lesz továbbjutni. Bár közönség örömére Petrovic temesvári edző pályára küldte Zicut is az utolsó húsz percre, sajnos a végeredmény változatlan maradt. A mérkőzés után kiderült, hogy az angol csapat egyik játékosa, Vincent Kompany, 33 helyett 4-es számmal került fel a hivatalos lapra, ami az UEFA képviselőinek egyáltalán nem tetszett, hiszen a meccs utáni anti-dopping teszteken a játékosok mezén levő számokat sorsolják. Az UEFA később közli végső döntését az ügyben, de nehezen elképzelhető, hogy az angolok komolyabb szankcióban részesülnek majd.
A temesvári meccsre Marian Iancu TFC-klubelnök nem jött el, meglepő jelenlétnek számíthatott Mihai Stoica, volt Steaua és ex-Unirea Urziceni menedzser, valamint a Becali fivérek, Giovanni és Victor. Újságírók és szurkolók egyaránt érkeztek Ausztriából, Magyarországról, illetve Szerbiából, nem Temesvárért, hanem a City sztárjaiért.
Roberto Mancini a következőképp vélekedett az összecsapást követően: „Nagyon jól játszott a Temesvár, de a játékosaim még jobban védekeztek és szerintem korrekt a végeredmény. Ettől függetlenül nincs semmi sem lejátszva, mert a Poli gondot okozhat nekünk Manchesterben. Remélem játékosaim nem fognak kevésbé komolyan hozzáállni a visszavágó meccshez.”
Vladimir Petrovic szerb trénert kicsit zavarta az, hogy az újságírók inkább Cisovsky védelemben elkövetett hibáról kérdeztek, ahelyett hogy értékeljék a Poli jó játékát: „Nem értem miért kell erről beszélni, szerintem a csapat fantasztikusan játszott, azt figyelembe véve, hogy ki volt az ellenfél. Az angol csapatból nem tudnák egy játékost kiválasztani, aki különösebben veszélyesebb lett volna, mint a többi, hiszen a Manchesternek olyan kaliberű játékosai vannak, hogy bármikor bármelyik meglephet valamivel. Szerintem egy döntetlen közelebb állt volna valósághoz”.
A Temesvári FC a következő felállásban kezdte a mérkőzést: Pantilimon – Scutaru (Zicu ’71), Luchin, Cisovsky, Sepsi, Contra (Mera ’80), Bourceanu, Alexa, Curtean – Magera (Goga ’83), Axente. Roberto Mancini olasz tréner világhírű játékosaiból ezt a tizenegyet állította össze: Joe Hart – Zabaleta, K. Toure, Kompany, Lescott – Barry (Balotelli ’57), Y. Toure, de Jong, Tevez (Jo ’78), David Silva (Adam Johnson ’66) – Adebayor. Játékvezető: Florian Mayer (Németország). Partjelzők: Sönke Glindemann, Holger Henschel, tartalék játékvezető: Peter Gagelmann (az összes Németországból). Sárga lap: Luchin ’41, ill. Balotelli ’74
Darida Koppány
|