| A közönség segítségére számítanak |
|
|
|
| Written by temesvarihirek.ro |
| Wednesday, 18 August 2010 23:37 |
|
A ma rendezett sajtóértekezleten Vladimir Petrovic vezetőedző beszélt a várva várt meccsről: „Megtiszteltetés ilyen együttesek társaságában szerepelni. Tudjuk nagyon jól, milyen csapatot építettek ki az utóbbi periódusban. Az a szerencsénk, hogy 12 emberrel szerepelünk majd, hiszen a közönség lesz a tizenkettedik emberünk. Az eredmény és a tetszetős játék is érdekünk, de ha választanom kéne a Manchester City kiütése és a bajnokság elhódítása között, biztos a második mellett voksolnék. A Manchester City részéről Roberto Mancini mester és Carlos Tevez argentin válogatott nyilatkozott. “Nagyon fontos torna, meg szeretnénk nyerni mindkét meccset. Az első összecsapás mindig nehezebb, de meg szeretnénk nyerni az Európa Liga idei kiírását. Nem tudom, feltétlenül favoritok vagyunk-e az első meccsen, mert Temesvár nagyon jól játszik otthon. Ugyanakkor ők már túl vannak hat tétmeccsen, mi alig kezdtük a bajnokságot.”
|
| Last Updated on Thursday, 19 August 2010 16:29 |






Az eredetileg beharangozottnál negyed órával később, azaz 22 órától kezdődik az Európa Liga rájátszásának első találkozója, a Temesvári FC–Manchester City összecsapása, mert a közvetítési jogokat megvásárló DigiSport 20 órától másik EL-meccset sugároz.

