|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Monday, 07 February 2011 07:39 |
|
A péntek esti hazautazást követően nem sok pihenőben volt részük a Temesvári Politehnica FC labdarúgóinak, hiszen ma délután már újból edzésbe álltak. Ma 12 órától már a Dan Păltinişanu Stadion melletti műfüves pályán meccselnek a Temes megyei 4. Ligában harmadik helyen lévő Temessági Timişul SK társaságában.
Mint ismeretes, ifjabb Dusan Uhrin vezetőedző általában nem nyilatkozik negatív irányban játékosairól, ám a spanyolországi portyát követően kikelt magából a támadók eredménytelenségét látva, ezáltal erősítést követelve Marian Iancu klubelnöktől. Egy új csatár érkezését Valentin Velcea másodedző is megerősítette: „Egy csatárral való erősítés jól jönne, de azt, hogy mikor és honnan jön – ezt még nem tudom. Bárhonnan is érkezne, gólokat kell lőnie. Nincs kinézve egy bizonyos futballista, mert az ismertek úgyis pénzbe kerülnének. Az újonnan érkezett Andrei Zăgrean még nem tud segíteni a nagycsapatnak, főleg, hogy fizikailag sincs jó állapotban – egyelőre a második együttessel készül”.
A téli átigazolási periódus egyik hazai főszereplőjét, Junior Moraest is hírbe hozták a bánságiakkal, ám nehezen elképzelhető, hogy a Politehnica kielégítené Jean Pădureanu besztercei elnök anyagi pretencióit. A Poli keretében jelenleg hat csatár van: Lukas Magera, Alexandru Popovici, Gueye Mansour, Stefan Nikolic, Mircea Axente és Tosaint Ricketts, valamint két kimondottan gólérzékeny középpályás: Dorin Goga és Ianis Zicu.
(Nyugati Jelen) |