Ma 2012. May 25., Friday, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
Kínkeserves meccs után ismét a legjobb nyolc között a „Poli” PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Wednesday, 27 October 2010 19:31

A Temesvári FC nem tudta kihasználni kellőképpen a hazai pálya előnyét, így csak kínkeservesen, tizenegyesrúgásokat követően jutott túl a II. ligás Nagyszebeni Voinţa gárdáján.

Cosmin Contra játékos-edző az elmúlt fordulókban megszokott kezdőcsapatát csak helyenként módosította, egy játékost sem hívott el a szatellit-gárdától, így elméletileg komolyan vették a Román Kupa nyolccaddöntőjét, ám a pályán ez csak néhány perc erejéig mutatkozott meg.

A fordulók óta gyenge formában focizó, mégis rengeteg bizonyítási lehetőséghez jutó Dorin Goga a 13. percben szerzett vezetést, 1:0, de ami eztán következett, az nem örvendeztette meg a mintegy kétezer kilátogató nézőt. A tévéközvetítés miatt házigazdává vált temesváriak csak néha-néha próbálkoztak az amúgy remek formában védő Marius Zăvoi kapujának bevételével, ráadásul a hajrában már inkább Pedro Tabordának, a lila-fehérek hálóőrének akadt védenivalója.

Térfélcserét követően mindkét edző több cserét hajtott végre csapatában, ennek ellenére az eredményjelző tábla nem módosult. Tehát minden jel arra mutatott, hogy a „Poli” egy kikínlódott 1:0-ás eredménnyel jut majd tovább,. Ám a csereként beállt Claudiu Bunea megakadályozta ezt, ugyanis a 88. percben esett fejesgóljával elnémította a hazai drukkereket: 1:1. A mérkőzés hosszabbításában csupán Alexandru Bourceanu, illetve Daniel Tătar kiállítását jegyezhettük fel, no meg a vendégek 99. percben elpuskázott óriási helyzetét, amikor Bunea lövését Helder a gólvonal elől hárította. Máris jöhettek a tizenegyesek – és Tabordának köszönhetően a lila-fehérek jutottak tovább. Tizenegyest értékesített: Sepsi, Zicu, Tameş, Magera, ill. Grigore, Beza, Popa. Büntetőt vétett Scutaru, ill., Burlacu és Hardău.

Ugyancsak kedden játszották: Brassói FC–Kolozsvári „U” 2:1, Dinamo–Slatinai ALRO 3:1.

Temesvári FC–Nagyszebeni Voinţa ESK 1:1 (1:0) – büntetők után 5:4

Temesvári Dan Păltinişanu Stadion, 2000 néző. Vezette: Marian Balaci (Szörényvár), Nicolae Megheşan (Dicsőszentmárton), Stelian Slabu (Brassó).

Temesvár: Taborda–Scutaru, Burcă, Luchin (csapatkapitány), Sepsi–Contra (Helder – 46.), Bourceanu, Tameş, Curtean (Zicu – 54.)–Goga (Magera – 68.), Nikolic. Játékos-edző: Cosmin Contra.

Nagyszeben:
Zăvoi–Burlcu, Fórika, Apostol, Grigore (csapatkapitány), Buican (Bunea – 46.)–Tătar, Miclea (Hardău – 56.), Beza, Popa–Neguţ (Lungu – 77.). Vezetőedző: Alexandru Pelici.

Sárga lap: Contra (23.), Bourceanu (38., 92.), Luchin (82.), illetve Apostol (23.), Bunea (64.), Burlacu (69.), Tătar (88., 117.).

Kiállítva:
Bourceanu (92.), ill. Tătar (117.).

UPDATE: Ma este Beszterce-Urziceni 1:0, CFR-Marosvásárhely 2:0, Steaua-Sportul 4:2 (büntetők után)

(Nyugati Jelen/TemesváriHírek.ro)

 

Last Updated on Saturday, 30 October 2010 01:11
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat