|
Péntek este, az I. Liga 12. fordulójának egyetemista rangadóján a Temesvári FC a Kolozsvári Universitatea FC csapatát fogadta a számos felhívás ellenére még egyharmadig sem megtelt Dan Păltinişanu Stadionban.
A lila-fehérek eddigi hagyományaihoz eltérően ők szereztek vezetést, ráadásul nagyon hamar: Mircea Axente egy kissé fura fejesgóllal indított a negyedik percben, 1:0. Ezek után valószínűleg sokan arra számítottak, hogy öt gólig meg se állnak a hazaiak, ám a vendégek hamar kiegyenlítettek: Szilágyi Zsolt a 12. percben kihasználta a bánsági védők figyelmetlenségét és újból érdekessé varázsolta a meccset, 1:1. Negyed óra múlva az Universitatea már a vezetést is átvette, ekkor Marian Cisovsky már egyedül hibázott, hiszen nem érte el a Machadonak szánt labdát, a Szamos-partiak legaktívabb spílere így ziccer-helyzetbe került, Costel Pantilimon kapus, pedig ezúttal is tehetetlennek bizonyult. 1:2.
Szünet után Cosmin Contra igyekezett helyrehozni nyilvánvaló vétségeit, mert Dorin Goga, valamint Hristu Chiacu az első félidőben szinte semmi hasznosat sem mutatott, bár igaz, a becserélt Lukas Magera és Stefan Nikolic sem remekelt a kapu előtt. Nos, a „Poli” nekiállt a kolozsvári kapu ostromolásának, de Helderből és Axentéből a kolozsvári védők jelesre vizsgáztak, mert a két lila-fehér játékost valahányszor könnyedén szerelték, ha erre nem volt alkalom, akkor a hazaiak nem találták el Huţan kapuját. Ezek után az egyenlítés feladatát újból Ianis Zicunak kellett felvállalnia, aki a 68. percben egy jobb oldali beadást követően a kapu közeléből a gólvonalon túlra pöckölte a játékszert. A temesvári helyzetek sorozatos elpuskázása csak ezután jött, de az ellentámadásokra és a bizonyára CFR-től eltanult szégyenletes időhúzásokra alapozó Universitateának végezetül sikerült kibekkelnie a döntetlen eredményt. Amúgy három perccel a vége előtt egy kolozsvári spíler földön hempergését követően Dan Alexa csapatkapitány jó szokásához híven visszautasította az Universitatea által kirúgott labda visszaszolgáltatását, mire a csereként beállt Delgado ugyanolyan sportszerűtlenül fellökte a fair-play szabályait megszegő temesvárit, ezért Alexandru Deaconu jogosan kiállította a fehér-feketék középpályását.
Temesvári FC–Kolozsvári Universitatea 2:2 (1:2) Temesvári Dan Păltinişanu Stadion, 8000 ezer néző. Vezette: Alexandru Deaconu (Bukarest), Adrian Vidan (Bukarest), Ioan Onicaş (Zilah). Tartalék játékvezető: Erdei István (Nagyvárad). Szakszövetségi megfigyelők: Tudor Constantinescu (Bukarest), Ion Turculeanu (Craiova).
Temesvár: Pantilimon – Helder, Luchin, Cisovsky, Sepsi – Chiacu (Magera – 51.), Goga (Nikolic – 65.), Alexa, Zicu, Curtean – Axente. Kispadon:Taborda – Scutaru, Contra, Tameş, Bourceanu. Játékos-edző: Cosmin Contra.
Universitatea: Huţan – Buhuş, Szilágyi (Cenic – 70.), Izvoranu, Mendy – Reinaldo, Gheorghe (Delgado – 78.), Păcurar, Balde, Boştină (Piţ – 78.) – Machado.Kispadon: Matache – Acosta, Lemnaru, Voican. Vezetőedző: Marian Pană.
Sárga lap: Cisovsky (57.), Magera (88.), Luchin (89.), illetve Păcurar (22.), Huţan (59.), Buhuş (82.).
Kiállítva: Delgado (87.).
(Nyugati Jelen/TemesváriHírek.ro/Balázs József-fotó)
|