|
 A II. Liga 2. csoportjának 12. fordulóbeli rangadóján az éllovas Temesvári Politehnica a harmadik helyen lévő Pitești-i Argeș FC csapatát látta vendégül a Dan Păltinișanu Stadionon. Hogy mekkora a különbség az I. Ligából kizárt, amúgy bajnoki ezüstérmes Poli és az évek óta visszajutásért küzdő FC Argeș között, az hamar meglátszott. 
A kezdeti tapogatózás után egy szemet gyönyörködtető Sepsi László-Dorin Goga összjáték következtében Mircea Axente elé került a labda aki baloldalról a hosszúba küldte a játékszert, 1:0. A vezetés megszerzését követően a hazaiak annyira belejöttek a játékba, hogy a nézők már csak a második találatra vártak. Ez végül a 24. percben be is következett: újból a baloldalon ment az akció, amikor Alex Curtean a kapu elé küldte a labdát, ám az átbújt tucatnyi labdarúgón, így az üresen érkező Tosaint Ricketts lazán bebelsőzte, 2:0. Az első 45. percet követően a lila-fehérek évek óta nem látott tapsban részesültek, nem is csoda hiszen az amúgy nagy kedvenc ifjabb Dusan Uhrin edzősködése idején a csapat negyed ennyire sem tudott kibontakozni.
Térfélcserét folytatódott a remek tetszetős játék, a Poli kizárólag rövid passzokkal „dolgozott”, nyoma sem volt az értelmetlen indításoknak és céltalan íveléseknek. A harmadik találat is hamar bekövetkezett, ráadásul ez is baloldalról: a 66. percben a remek formában lévő Sepsi a vonalról visszaküldte a 16-osnál várakozó Dorin Gogához, aki két cselt megejtve a léc alá bombázta a játékszert, 3:0. Az eredmény lehetett volna jóval egyértelműbb is, de a temesvári drukkerek, így is elégedettek lehettek, mondhatni emberemlékezet óta a Poli nem játszott ilyen formában.
Temesvári Politehnica FC–Piteşti-i Argeş FC 3:0 (2:0) Dan Păltinișanu Stadion, 9 ezer néző. Gólszerzők: Axente (9.), Ricketts (24.), Goga (66.). Sárga lap: Gorobsov (90), illetve Wallace (28.), Cârstoiu (29.), Manole (40.), Tudor (64.).
Poli: Lepmets – Mera, Ilie, Scutaru, Sepsi – Curtean, Dobricean (Fuchs –62.), Gorobsov, Goga – Axente (Popovici – 81.), Ricketts (Chiş – 66.). Kispadon: Kirev, Sandu, Sava, Poparadu. Vezetőedző: Valentin Velcea.
Argeş: Rusandu – Tudor, Botea (Ivănică – 29.), Wallace, Briceag – Ionescu, Cârstoiu, Năstasie, Popa (Ion – 53.) – Cârstea, Manole (Răuţă – 69.). Kispadon: Croitoru, Gherase, Beuran, Stănescu. Vezetőedző: Viorel Dumitrescu.
TemesváriHírek.ro/Bíró Márton-fotók
|