|
Csütörtök este a Timișoreana Román Kupa nyolcadöntő mérkőzésén a II. ligában szereplő Temesvári Politehnica FC nemes egyszerűséggel eltiporta az I. Ligában bajnoki aranyéremért küzdő Bukaresti Steaua FC csapatát. A mintegy 14 ezer néző már ez első percekben örömmel vette tudomásul, hogy az ünnepi, fekete-fehér mezbe öltözött kedvenceiknek eszükbe jutott milyen is küzdeni egy mérkőzésen. Kellett ehhez Románia minden idők legsikeresebb klubcsapatának a látogatása, hiszen nincs olyan labdarúgó gárda, aki nem szeretné legyőzni a Steaua gárdáját.
Nos, Valentin Velcea temesvári edző tanítványai már a játék elején rengeteg helyzetet dolgoztak ki, de a gól csak a 27. percben esett. Ekkor ugyanis a beadásoknál általában ügyetlen Sepsi László baloldalról küldte kapu elő a labdát, Tosaint Ricketts, pedig egy laza becsúszással megszerezte csapata vezető találatát, 1:0. Szünetig a Poli nyugodtan növelhette volna előnyét, de végezetül at eredmény nem változott. Térfélcserét követően azonban már nem kellett sokat várni az újabb hazai gólra: az 51. percben Dorin Goga előbb Răzvan Stanca kapusba rúgta a labdát, ám a lepattanó labdát már zavartalanul a kapuba fejelhetett, 2:0. A Politehnica végül nyugodtan győzhetett volna nagyobb gólkülönbséggel, azonban Alex Curtean és társai megkegyelmeztek a múlt héten Izraelben öt gólt kapott. A Steauanak valójában csak egyetlen egy igazi gólhelyzete volt, azt pedig Mihai Costea hagyta ki az 58. percben, amikor parádés ollózása a kapufát találta el.
Politehnica: Lepmtes, Poparadu, Ilie, Curtean (Sandu - 81.), Sepsi, Scutaru, Mera, Gorobsov, Goga (Axente - 90.), Chiș, Ricketts (Popovici - 70.). Cserék: Kirev, Zaluschi, Pătraș, Rocha. Vezetőedző: Valentin Velcea.
Steaua: Stanca, Mustață, Galamaz, Iliev, Latovljevic, Bourceanu, Răduț (Rusescu - 46.), Tănase, Bălan, Florin Costea (Nikolic - 58), Mihai Costea (Roșu - 85.). Cserék: Tătărușanu, Bicfalvi, Rusescu, Martinovic, Lupu. Vezetőedző: Ilie Stan.
Dan Păltinisanu Stadion, 14 ezer néző. Játékvezető: Cristian Balaj (Nagybánya), Eduard Dumitrescu (Pitești) és Nagy Miklos István (Kolozsvár). Tartalék játékvezető: Lucian Rusandu (Sepsiszentgyörgy). Szakszövetségi megfigyelők: Cornel Sorescu (Pitești) és Terhes Sándor (Nagyvárad). Sárga lap: Scutaru (31.), ill. Florin Costea (31.), Bourceanu (65.), Rusescu (90.), Nikolic (90.)
TemesváriHírek.ro/Bíró Márton
|